A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

54 a. kép nem szívesen alkalmazták, hanem a romlásnak induló bort igyekeztek mielőbb elfogyasztani. Ha már ihatatlanná vált, a disznónak adták, vagy pálinkát főztek belőle. A jó minőségű, elég magas szesztartalmú borok később önmaguktól letisztultak s minőségük tavasz felé haladva egyre javult. A gyengébb borok azonban a lehúzás utáni hetekben érték el minőségük tetőfokát s ettől kezdve folyton gyengültek. Tavasz felé már nagyon sok bor megvilágosodott. Ha ezt meg akarták menteni, akkor fátyol szűrőn átszűrték. De ez csak egy-két hétig tisztította meg a romlásnak indult bort. A következmény, ha gyorsan el nem fogyasztották az lett, hogy kezdett a bor ecetesedni s élvezhetetlenné vált. Ismertebb borbetegség volt még, amikor a bor megpoklosodott, azaz pókhálószerű gombák keletkeztek benne. Ezen szűréssel próbáltak segíteni, de az ilyen bort is nagyon gyorsan el kellett fogyasztani, mert pár hét múlva már ihatatlanná vált. Mindkét betegség főként a gyenge szesztartalmú borokat támadta meg elsősorban. A rosszul kezelt hordóban a bor néha megdohosodott, penész szagú lett. Ezen már semmi módszerrel nem lehetett segíteni, bár ha elég hamar tiszta hordóba átszűrték, veszített dohosságából. A romlott borokból rendszerint pálinkát főztek. A fogyasztásra szánt borokat a hordóból eleinte lopóval szívták, majd csapra ütötték. A legutóbbi időkig elterjedt volt a saját termésű tökből készült tök-lopó, a gyári üveg lopókat csak iskolázottabb gazdák használták. (54a, b sz. kép.) Igyekeztek azonban minél hamarabb csapra ütni a hordót, mert azt tartották, hogy ha a hordónak mindig csak a tetejét szívják, akkor az alja megromlik, mivel a tetején halmozódik az erősebb, magasabb szesztartalmú tömeg. Sokan már a lehúzás előtt csapra ütötték a hordót. A csapból aztán cserépkancsóba, újabban olcsó majolika kancsóba eresztették a bort. Ünnepélyes alkalmakkor üveg butéliákat is használtak. Minden háznál volt egy-két fakulacs is. 522