A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

48/b. kép azt nyomban le is darálta. Közvetlenül mellette helyezték el a taposó kádat. A taposó kád egy nagyméretű, alul lyukas kád. A lyuk alá, a földbe mélyítve egy kisebb, 80-100 literes kádat helyeztek el, ebbe csorgott majd a kitaposott must. A taposókád mellé beállítottak még egy 100-200 literes kádat, az ún. torkos dézsát; ebbe került a kitaposott szőlőnek a maradványa, a törkő. A mustos dézsa mellé beállították a tiszta boros hordót s ebbe belehelyezték a fából készült tölcsért, a Uhut. (Szegényebb helyeken a Uhu lopótökből készült). Ugyancsak előkészítették a must mérésére szolgáló faedényt, a kártust (ezt újabban zománcos csupor vagy kancsó helyettesíti), s alá, hogy mérés közben a must el ne csepegjen, a kármentőt. (49a, b kép.) (Ez lehetett egy lapos faedény, vagy egyszerűen egy tányér.)

8

" Végül, ahol volt, előkészítették a sajtót. Kb. az első világháborúig itt is a fakeretes, közép-facsavaros borsajtókat használták. E préseket a hagyomány szerint az Érmelléken készítették, de egész Biharban, sőt a szomszédos megyékben is ezt a típust használták. A faprések egyes darabjai még az 1940-es években is fel-felbukkantak s itt-ott mai napig megtalálhatók. Később a talp és keresztszerkezetet meghagyva, új vascsavart készítettek hozzá. Ilyen préseket még ma is lehet látni egyes régi szőlőskertekben. Az 1930-as években terjedtek el a különböző nagyságú és rendszerű gyári sajtók. A fasajtó legfontosabb részei: a talp a lábakkal, ez a hatalmas, egyetlen tölgyfából faragott darab, ennek a két végébe ácsolták a bálvány iákat. Ez tartotta a négy keret- vagy oldalfát, s ennek belső oldalához illeszkedtek az oldal80 V. ö.: Acsádi Ignácz, 1894. 107-108, 195-197 510