A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)
Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra
A karózás Az érmelléki szőlőskertekben a szőlőt minden esetben karó mellett nevelik. Karónak elsősorban tartós, az időjárás viszontagságait jól tűrő faféleségeket használtak. A Bihar hagység egyes községeiben nagy mennyiségben készítették a szőlőkarókat s ezeket vásárokon árulták. De minden gazda maga is készített szőlőkarókat. A normális szőlőkaró hosszúsága kb. 180-200 cm. Ilyen hosszúságú rönkökre fűrészelték az erdőn megvásárolt fatörzseket. Ezeket legalább egy évig száradni hagyták, majd a következő évben kezdték feldolgozni. A szőlősgazdák rendszeres téli foglalkozása volt a szőlőkaró készítés. Előbb a rönköket 5-6 cm vastagságú darabokra elhasogatták, majd egyenként szépen megfaragták, kihegyezték. A kész karókat árnyékos helyen, hegyével felfele állítgatva tárolták. Néha egy télen több évre elegendő karót elkészítettek. A karózás mindig a metszést követte. Ha teljesen újonnan kellett karózní, néha zsinórt is feszítettek ki, hogy a sorok egyenesek legyenek. A karókat lehetőleg a tőke északi részére verték le, hogy a napsütést ne árnyékolják. Ha kemény volt a föld, előbb szőlőültető vassal lyukat fúrtak a karónak. Homokon, puha földben erre nem volt szükség, hanem kis lurkóval egyszerűen leverték a karót. Sokan a karó leverésére kisbaltát használtak, melynek az volt az előnye, hogy ki is javíthatták a hibás karókat. Hátránya, hogy a baltával levert karó felső vége könnyen behasadt s így az esővíz belefolyt, hamarabb elkorhadt. A karózó háttal haladt s leverés előtt mindig végignézett a soron, beállította a karót, hogy a sor egyenes legyen. Ha véletlenül egy-egy karó kiállt a sorból, azt kijavították, mert a görbe sort csúnyának tartották. A karózás igen nehéz férfimunka. Különösen a jobb kart és vállat vette igénybe, mert mindig magasra nyújtózkodva kellett a nehéz szerszámot használni. Kapálások A szőlő igen munkaigényes növény, de a munkák legnehezebbike a kapálás. A szőlőt évente legkevesebb négyszer, de legtöbbnyire ötször, vagy még többször is kell kapálni. A kapálás csaknem kizárólagosan férfi munka. 7 '* Az év folyamán első kapálás a nyitás. A nyitást március végén, április elején végzik. Egyike a legnehezebb paraszti munkáknak, hiszen igen nagy tömegű földet kell megmozgatni, a tőkék melől középre ormóba húzni. Aki tehette, a nyitást napszámosokkal végeztette, hiszen ebben az időben folytak a tavaszi mezei munkák is. Nyitás közben vigyázni kellett, hogy a kapával a tőkét meg ne vágják, de föld se maradjon rajta, hogy metszéskor könnyebb legyen a tőkéket megtisztítani. Nyitáshoz kisebb méretű, szív alakú kapákat használtak. Ha a tőkén, a vesszők között földt maradt, a kapa fokával a tőkét enyhén megkopogtatták, hogy a föld lehulljon. Arra törekedtek, hogy az ormok egyenesek és élesek legyenek. Nyitás után a szőlő végét szépen felhúzták, a barázdákat megtisztították. Második kapálás a bevágás. Ez a metszés, karózás és első kötözés után 74 Pethe Ferenc már a múlt század elején megjegyezte: „Szoknyás nemmel csak szorultságból kell szőllőt kapáltatni.. . mert a kapálás még gatyás embernek is dolgot ád, hogy kapállás közben a megindult bimbókat, vagy későbben a gyenge hajtásokat le ne verje: a szoknya pedig még több kárt szokott tenni. Pethe, II. 1809-1813. 507. i '• '! 498
