A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: Az érmelléki szőlőkultúra

34. kép koztató történetek, mesék szabad szárnyalásán túl nem egyszer a nóta is felcsendült. Vasárnap délutánokon megjelentek a pincesoron a zenészek is, s ha valamelyik csoport kedvet kapott hozzá, besegítettek a hangulat emelésébe. A pincézők természetes korcsoportokat képeztek. Külön üldögéltek az öregek, a középkorúak, s természetesen, a legények. Leányok a pincéket nem látogathatták, de rendszerint a pincesorok környékén voltak azok a tisztások, ahol a környékbeli falukra jellemző vasárnap délutáni gyepibálokat, az ún. táncotokat tartották, s így a pincék előtt elsétálgató leányok felhívták a legények figyelmét a kezdődő táncolóra. Különben a legények nem könnyen nyertek jogot a felnőttektől arra, hogy önállóan látogassák a pincéket. A részegeskedő, fegyelmezetlen fiatalokat nemcsak a szülők, hanem a faluközösség is tiltotta a pincézéstől. Talán ezért is volt olyan gyakori az Érmelléken a pincefeltörés, hogy azt már Bél Mátyás is említésre méltónak találta.

39 Persze, a pincefeltörők között voltak csavargó szegénylegények, betyárok is. A legények között azonban néha virtusszámba ment, s erről sem a szülői, sem a törvényes fenyítések a legutóbbi időkig nem tudták őket leszoktatni.'

0 A pincézés nem számított szervezett társasösszejövetelnek. A pincéző társaságok spontán alakultak, az éppen arra járó-kelőkből verődtek össze. Az érmelléki emberek különben is nagyon szívesen barátkoznak, az idegeneket is könnyen befogadják maguk közé. Az érmellékiek vendégszerető jó híre messze tájakon híres. 39 Bél Mátyás, 1728. Második rész. XIII. §. „Se quod in siluis sunt, a latrunculis non satis tuta..." 40 Sebestyén Lajos elbeszélése. Biharfélegyháza (Rosior). 474