A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Történelem - Dankó Imre: Adatok a debreceni kertségek életéhez (A legrégibb debreceni kertségi szabályzat)

kertségi szabályzat, 1757-ből származik és a Mester utcai kertség számára ké­szült punktumokat tartalmazza. 21 A punctumok közlésével kapcsolatosan meg kell jegyeznünk, hogy a le­véltárismertető az iratanyag első darabjának évszámát fejezetcímben helytele­nül közli, jóllehet a címet követő szövegben világosan, félreérthetetlen módon az 1757-ben írt artikulusokról íratunk, hangsúlyozva, hogy ez a legkorábbról ismert debreceni kertségi szabályzat. 22 Az alábbiakban ezt az alap- és nyilván jóval korábbi állapotokat is mutató szabályzatot (A Mester Uttzai Kisajtó előtt lévő Kertnek, Gazdáinak punctumai az jó Rendnek megtartására Írattattak, 1757 dik Esztendőben: Szent György Havának húszon harmadik napján) szó­szerint közöljük. A füzet voltaképen két kertségi szabályzatot tartalmaz. Az első, 1757-ből származó, tizenhét punctumból álló szabályzat a 15. oldalon befejezés nélkül végződik. A 15. oldal alján még az ,,adassanak" végszó szerepel, de folytatása a 16. oldalon már nincsen. Ott egy egészen új szöveg, más kéz írásával kez­dődik: „A Tttes Ns Tanáts Parantsolatja, hogy a Szolid Pásztorok hittel szol­1. kép. A Kertségi szabályzat címlapja 21. HBmL. X. 119. A Debreceni Mester-utcai Kertség iratai. Az iratkötegben több irat ta­lálható. Punctumainkat egy kisalakú 20,5X1 ? cm nagyságú, sérült; szürkés-kék borítékú önálló füzet tartalmazza. Írása több helyen elázás miatt elhalványult. 22. Komoróczy Gy. (szerk.) Helytörténeti források i. m. 380. 375

Next

/
Thumbnails
Contents