A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Történelem - Székely György: A mezővárosi fejlődés kérdései a XVII. század közepéig

Alföldi mezővárosok társadalomtörténete Noha a mezővárosok sorsa, fejlődése távolról sem szorítható egységes keretbe, a településtípus számos vonását érthetővé teszi Debrecen története. A XIV. század során olvadt egybe egységes településsé a debreceni Dózsa-család vára körül elhelyezkedő három falusias település, amelyek közül a névadó már a Váradi Regestrumban szerepel. Az 1316. évi Debrecen melletti csatában, amely Dózsa királyi hadvezés és a lázadó Kopasz nádor között folyt le, a mezőváros népe már szerepet játszott. I. Lajos 1360. évi oklevele szerint a debreceni lakosság a tartományúri sereggel fordult szembe s ontotta vérét. 1332-ben már szerepel a helység tanácsa, bíró és esküdtek. Gazdasági vonzóerejét mutatja, hogy Vásároskállóban 1345-ben felbukkan a Debreceni-utca. 1361-ben Debrecen jelentékeny királyi kiváltságot kapott, bíróválasztásra és számottevő igazságszolgáltatási hatáskörre. Ilyen figyelemreméltó kezdetek után mégis történetének hosszú évszázadaiban nem nyerhette el a teljes városi jogállást. 1404-ig a debreceni Dózsák kezén volt, 1411-től a Magyarországon birtokot nyert szerb fejedelmek oppiduma, 1450-től pedig a Hunyadiaké. Hunyadi János, Szilágyi Erzsébet és Corvin János alatt csak családi birtoklásról beszélhetünk. Corvin 1498-ban ideiglenesen Horváth Márk kezébe ki is bocsátotta, mire az a helység jogait megcsorbította. Csak Mátyás király, aki már 1458. március 12-én sietett megerősíteni Debrecen összes korábbi királyi kiváltságait, tiltotta el officiálisait az igazságszolgáltatásba való avatkozástól s engedte meg, hogy Debrecen pereit a tárnokmester, illetve tanácsadás végett Buda város elé vigye. A király anyja csak 1462-ben vette tudomásul ispánjai viszszaszorulását. De a király még 1484-ben is inteni volt kénytelen a debreceni ispán-officiálist, ne bíráskodjék debreceniek felett, fellebbezési ügyekben sem. Szilágyi Erzsébettől a debreceni polgárok 1467-ben elnyerték a végrendelkezés jogát. Am 1500-ben már a városellenesség felülkerekedését jelzi, hogy II. Ulászlónak védenie kellett Debrecen város lakosait a Bihar megyei nemesi törvényszék elé idézéstől, viszont ügyükben Corvin János földesúri bíróságát tartja illetékesnek, ahonnan fellebbezés folytán kerüljenek az ügyek a megyei törvényszékhez. 1502-ben Debrecen plébánosa a városi jogok újabb sérelmével megerősítéséért a földesúrhoz, Corvin Jánoshoz folyamodott. Debrecen későbbi története lényegében ebben a kedvezőtlen keretben maradt. 1511-től Szapolyai Jánosé, 1536-1618. években az Enyingi Török-családé, attól 1691-ig terjedően az erdélyi fejedelmek magánbirtokává lett. Debrecen sorsa nem volt egyedüli. 1439-ben Kecskemét magánföldesúri kézre jutása is elkezdődött, a helységet és vámját Erzsébet királynő a Kátaiaknak zálogosította el. 1452/56. során Hunyadi János adományából olasz kincstartója, Paduai Bernellys Péter fia János birtokolta (ebből az olaszból Soampero névalakja folytán torzította helytörténeti irodalmunk a Péró János földesúri nevet.) Az epizódból ismerjük Kecskemét értékét: Bernellys 5000 aranyforintos tartozása fejében annak özvegye és fia átengedték a mezővárost a Hunyadi-fiúknak. Tőlük Lábatlani János kapta, mígnem Lábatlani Gergelytől Bernellys özvegye és Gergely nevú fia 5000 forintért magához váltotta. II. Ulászló Patócsi Bertalannak adományozta Kecskemétet. Fontos azonban, hogy a felosztást mindenkor elkerülte. A korlátozott jogi lehetőségek között Debrecen mégis a Tiszántúl gazdasági körzetének központjává küzdötte fel magát. Már 1299-ben Gyöngyös táján 10 debreceni kereskedőt fosztottak ki, feudális hatalmaskodás során, 350