A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Természettudomány - Sterbetz István: Kelet-magyarországi sztyepp-jellegű puszták fészkelő madárvilágának alakulása legeltetett és kaszáló hasznosításban

báltam értékelni. Vizsgálataimat Hortobágy-Gyökérkúton, Szarvas közelében Halásztelken, Csabacsűdön és Cserebökényben, valamint Orosháza szomszédságában, a Kardoskúti Természetvédelmi Terület körzetében végeztem 19461971 időközében. Az első négy terület a megfigyelések kezdeti szakaszában kizárólagos legelő volt, az utóbbi években viszont már csak kaszálóként szerepelt. Ezzel szemben kezdettől fogva mindvégig két-három évenként váltakozó legeltetés, illetve kaszálás történt a kardoskúti szikesen. Ilyen adottságok mellett egyrészt a tiszántúli száraz, füves szolonyecpuszta fészkelő madárvilágának összetételét kívántam megállapítani, és a kapott fajlistát öszevetni a természetes klímasztyepp költőfaunájával. A vizsgálati területek legeltetett, és kaszált állapotának értékelése során pedig a pusztai madarak környezetigényét, helyhűségét, a változásokkal magyarázható elmaradását, illetve betelepülését kutattam. Hogy a füvespusztába ékelődő, idegen tájelemek zavaró hatását lehetőleg elkerüljem, ezért az ide csoportosuló fajok mozgási körét figyelembe véve vontam meg az egyes területek határait. A fent említett helyeken mindössze 23 fészkelő fajt vettem - kizárólag sztyeppjellegű viszonyok között - számításba: Tőkés réce (Anas platyrhynchos L.), nyílíarkú réce (Anas acuta L.), fogoly (Perdix perdix L.), fürj (Coturnix coturnix L.), fácán (Phasianus colchicus L.), túzok (Otis tarda L.), bíbic (Vanellus vanellus L.), kis lile (Charadrius dubius Scop.), székilile (Charadrius alexandrinus L.), goda (Limosa limosa L.), gulipán (Recurvirostra avosetta L.), ugartyúk (Burhinus oedicnemus L.), székicsér (Glareola pratincola L.), székipacsirta (Calandrella brachydactyla Horváth), pipiske (Galeroda eristata L.), pacsirta (Alauda arvensis L.), barázdabillegető (Motacilla alba L.), sárga billegető (Motacilla flava L.), kucsmásbillegető (Motacella f. feldeggi Mich), sordély (Emberiza calandra L.), nádisárkány (Emberiza schoeniclus L.) Érdekes képet kapunk, ha a hazai pusztafaunát szembeállítjuk a klímasztyepp régió fészkelőivel. Stegman (1955) a Csendes-óceánig nyúló, többékevésbé összefüggő természetes sztyeppékról 44 fajt ír le jellegzetesként. Ezekből 12 ragadozó, 3 tyúkféle, 1 fajd, 3 daru, 2 túzok, 8 partimadár, 1 bagoly, 10 pacsirta, 2 pityer és 2 talpastyúk. Ezzel szemben a hazai 23 faj megoszlása: Réceféle 2, tyúkféle 3, túzok 1, partimadár 7, pacsirta 3, hantmadár 1, pityer 1, billegető 3, sármányféle 2. A magyar pusztának és keleti klímasztyeppnek kilenc közös jellemzője: Perdix perdix, Coturnix coturnix, Otis tarda, Glareola pratincola, Burhinus oedicnemus, Alauda arvensis, Calandrella brachydactyla, Galerida eristata, Anthus campestris. A hazai kép elsősorban a ragadozók, fajd, daru, bagoly és talpastyúkfélék teljes hiányával tér el a valódi sztyeppfaunától. Erre minden bizonnyal a magyar füvespuszták szerény terjedelme ad magyarázatot, a felsorolt fajok közismerten térigényesek. Ugyanakkor a klímasztyepp fajlistájából a Magyarországról említett récék, az ugartyúk és székicsér kivételével valamennyi partimadár, hantmadár, billegetők, sármányfajok maradnak távol. Ez az eltérés is a pusztai környezet felaprózódásának következménye, mivel a szomszédos tájadottságokból számos idegen faj gyakran betelepül. Vizsgálataim a HORTOBÁGY gyökérkúti körzetében, Kecskéspusztán érintették a legterjedelmesebb területeit, itt mintegy 2000 hektáron végeztem megfigyeléseket. Első látogatásaim idején, 1946-51 időközében cca 200 szürkemarha legelt ebben az egységben. Sajnos akkor még szakavatott botanikus nem értékelte a marhataposta növényzetet. 1954-ben Koppány és Wolcsánszky 158