A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Természettudomány - Aradi Csaba–Dévai György–Fintha István–Horváth Klára–Bancsi István–B. Tóth Mária–Ötvös János: Tanulmányok Haláp élővilágáról

természetvédelmi értékként kezelt ragadozó által lakott vén fákból álló zárt erdőrész, vagy pedig a nagy faj- és egyedsűrűséggel települt, énekesekkel (főleg rigókkal, pinttyel) jellemezhető park-erdő fiziognómiájú terület? Az előbbinek tudományos, az utóbbinek pedig gazdasági jelentősége a nagyobb! Adataink alapján megszerkesztettünk egy olyan táblázatot, mely a különböző faállományokban található fészkelők relativ mennyiségével meghatározza azok értékét a madártelepülés lehetőségei szempontjából. A 6. táblázat összeállításához a legfontosabb erdei élőhelytípusok egységnyi területeit lakó, költő fajok számát vettük alapul, s az eredményeket költőhely-szintek szerinti felbontásban adjuk. 6. táblázat. A fontosabb erdei élőhelytípusok egységnyi területének fészeksürüsége valamennyi biotópban összesen előforduló fészkek %-ában, szintek szerint Szilkőris—• tölgyliget Gyöngyvirágos tölgyes Pusztai tölgyes Nedves aljú kevert erdő Száraz aljú kevert erdő Akác Fiatal tölgyes Fenyves Összesen Gyepszint 3,33 3,81 3,81 0,48 0,95 0,95 0,95 0,48 14,76 Cserjeszint 10,48 6,67 3,81 2,86 3,33 1,90 1,90 0,48 31,43 Odu- és fatörzsszint 17,62 7,14 3,33 7,14 3,33 2,86 0,00 0,00 41,42 Koronaszint 3,81 3,81 1,43 0,95 0,48 0,48 0,00 1,43 12,39 Összesen: 35,24 21,43 12,38 11,43 8,09 6,19 2,85 2,39 100,00 Látható, hogy a jelenlegi viszonyok között legértékesebb a kemény faligetek néhány foltja (Fraxino pannonicae-Ulmetum, több mint 35%-os részesedésével). Az erdei fajok túlnyomó %-át az odú- és fatörzsszint lakói adják (41,4%). A magas korú állományok elenyésző mennyisége miatt kevés a koronaszint fészkelőinek száma (12,3%), ugyanakkor a ligetes, tisztásokkal tűzdelt jelleg a gyepszint nagyobb madársűrúségét indokolja. Feltűnő a víz és vele kapcsolatos tényezők jelenlétének, vagy hiányának meghatározó ereje az egyébként hasonló összetételű elegyes állományok szétválásában; a nedves aljú kevert erdők madarai 11,4%-kal, míg a szárazak csupán 8,0%-kal szerepelnek. A továbbiakban - amíg lehet, megtartva a növényegyüttesek szukcessziós sorát - vegyük sorra az erdőtípusokat, tovább jellemezve azokat a madárélet szempontjából. A többé-kevésbé természetesnek mondható állományok után a telepítéseket, majd az ember beavatkozásai miatt átalakult, degradálódott élőhelyeket tárgyaljuk. A) A nedves területek első, nagyon primitív fás növényzetét a bokorfüzesek képezik (Cálamagrosti-Sálicetum einereae, lásd 11.* kép). Madárviláguk rendkívül szegényes, de ez sajátosságaikból, és nem foltjaik kis kiterjedéséből következik. Egy-két poszátát, vagy tövisszúró gébicset találhatunk bennük, azokat is ritkán. Jelentőségük valamivel nagyobb a vonulók, vagy táplálkozók számára, miután az előbbieknek megpihenő-, vagy búvóhelyet, valamennyinek pedig bő rovartáplálékot biztosítanak. 139