A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Természettudomány - Fintha István: Debrecen környékének tűnő növényritkaságai és pusztulásuk okai

SCROPHULARIACEAE Digitalis grandi flora Mill. 1168. Hegyvidéki, Querco-Fagea-iaj, a Nagyerdőnek egy, Gút erdejének néhány helyén él kisebb számban. Melampyrum петого sum L. 1753. ssp. debreceniemé Soó in Jáv. 1925. A Nagyerdő sajátos növénye, főként a déli tölgyesek szegélyén látni. Ismert Bánkról és Gútról is. Querco-Fagea-íaj. Lathraea Squamaria L. 1753. Középhegységeink kivételével csak a Dunántúlon és Bátorligeten, valamint Beregben fordul elő, de 1970-ben és 1971-ben Gúton is találtam néhány példányát. Fagetaliafaj. PAPAVERACEAE Corydalis bulbosa (L. 1753. sub Fumaria) Vers. 1807. A Dunántúl és a hegységeink gyakori faja, az Alföldön Ohaton és a Nyírségben vannak a legszebb állományai. A Nagyerdőben az északi tölgyesfoltok alján kora tavaszszal sűrű tömegei jelennek meg. Keverten fordulnak elő bíborszínű, fehér és vaj sárga szín változatai. Fagetalia-íaj. CARYOPHYLLACEAE Viscaria vulgaris Bernh. 1800. A Tiszántúl kevés helyéről ismert Pino-Quercetalia-ía) (Mezőcsát, Ohat, Űjszentmargita). A Nagyerdő egyik nyugati tölgyesének kis tisztásán maradt meg néhány szála, Gúton és Halápon pedig még itt-ott szép számban található. Stellaria Holostea L. 1753. A Tiszántúlon csak Sárándról és Debrecen mellől írták le. Querco-F'agea-(Carpinion)faj. A Nagyerdőben ma mindössze néhány legidősebb tölgyes maradványaiban találjuk meg, valaha sokkal gyakoribb volt. PRIMULACEAE Hottonia palustris L. 1753. Középhegységi és dunántúli, az Alföldön csak szórványosan elterjedt síksági-kollin, Potamion-(Alnetea)-íaj. A nyírségi mocsarak egyik szép virágos növénye. Halápon a rózsaszínű és fehér változata is ismert volt, azonban a vízrendezések következtében már csak az utóbbinak látni maradékát. Primula veris L. 1753. em. Huds. 1762. Középhegységeink és a Dunántúl ismert faja; az Alföldön nem gyakori (Nyírség, ÉszakAlf öld). Querco-Fagea-íaj. A Nagyerdőben nincs, de Gúton, Bánkon, Halápon, Nagycserén több helyen, néhol tömegesen is előfordul. Sajna már a debreceni piacot is meghódította. LILIACEAE Bulbocodium vernum L. 1753. Valaha a Nagyerdőben is élt, de innen már a 30-as években kiveszett. Ma legközelebb Halápon és Bánkon találni (Pipóhegy) e posztglaciális sztyeppmaradvány-növényt. Colchicum autumndle L. 1753. Az Alföldön szórványos, inkább középhegységi és dunántúli Molinio-Arrhenatherea (Molinietalia)-faj. A hegyi réteket jellemzi, de nagy lila őszi szőnyegeivel a Szatmárberegi sík néhány helyén is megjelenik (Csengersima: Bűr erdő, Csenger, Szamosangyalos, Túrhát stb.) Egykor Halápon is tömeges volt, azonban a rétet, ahol díszlett, felszántották. Három töve feltehetőleg utolsóként maradt meg. Scilla biíolia L. 1753. Újabb kutatások szerint ez a S. vindobonensis. Középhegységeink Querco-Fagea (Carpinion)-faja, az Alföldön csak szórványosan lelni (Ohat, Űjszentmargita). A Nagyerdő északnyugati tölgyeseiben néhány kis foltban még megtalálható. 9