A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Dankó Imre: A vásárkutatás néprajzi jelentősége

Mindenek előtt fontos a vásárok és piacok települési vonatkozásait kutatnunk. Idevonatkozóan gazdag kutatásokról és jó feldolgozásokról számolhatunk be. Nemcsak Major Jenő és Mendöl Tibor összegező megállapítására kell itt gondolnunk, hanem számos apró, sokszor szétszórt adatra is, amelyek ugyancsak jelentősek. A településekre vonatkozó vásári-piaci érdekű megállapítások nagy hányada földrajzi természetű. A vásár-, piachely a legkezdetlegesebb körülmények, a legkorábbi idők óta a települések központját képezik, ott foglalnak helyet. Ebbe a központi térbe (Mezőtúr, Szeged, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Pécs stb.) vagy igen sok esetben térré szélesülő utcába (Debrecen, Marosvásárhely, Miskolc, Székelykeresztúr, Sátoraljaújhely stb.) futnak be, tartanak össze a különböző irányból jövő utak. Ezekhez az utakhoz kapcsolódóan alakultak ki a vásárra, piacra járással kapcsolatos építmények. Az állathajtás természetéből, a megtehető út hosszától függően a pihenőhelyek (csárdák, szállások stb.), a vásárok és piacok jogi tartalmához kapcsolódóan az őrházak, vámházak, sorompók és nem utolsó sorban a jó közlekedést biztosító utak, hidak, járdák. Tudnunk kell, hogy a vásárok és piacok fejlődése során a legkülönbözőbb helyi indokok következtében a vásár és piac helye két részre osztódik. A központi fekvésű, a települések központjában helyet foglaló vásár-, piachely megmarad úgynevezett belsővásártérnek, amelyen aztán az iparcikkvásárokat tartják. E köré a vásártér köré alakul ki a települések kereskedelmi körzete. Itt nyílnak a boltok, itt épülnek meg a raktárak és itt alakulnak ki a pihenő, szórakozóhelyek is. Az állatok és a termények árusítására a településeken kívül találtak lehetőséget. Ezek voltak az úgynevezett külsővásárterek. A külsővásártereknek is megvan a maguk települési fejlődése. Ide települtek a különböző karámok, amelyekben az eladásra fölhajtott állatokat tartották. Itt építették meg a cédulaházakat, mázsaházakat, amelyek az adásvétel lebonyolításához elengedhetetlenül szükségesek voltak. Itt, vagy a közvetlen közelben alakultak ki a különféle terményraktárak és olyan műhelyek, amelyek az állat-, terményvásárral szoros kapcsolatban álltak: kocsigyártó, bognár stb. A külsővásártereket rendszerint körülárkolták és felkerítették, hogy az árkon, kerítésen belüli árusoktól helypénzt, vámot szedhessenek. De a vásár biztonságát is szolgálták ezzel: ne tudjon a megvadult állat elfutni és esetlegesen külső támadás ellen is védjék velük a vásárt. Nem ismeretlenek a magyar vásár történetében a „vásárütések", amikor is a javában tartó vásárt a törökök, de a magyarok is megtámadták és kifosztották. Művelődéstörténetünk kiváló kutatója, Takáts Sándor külön tanulmányt is szentelt ennek a történeti mozzanatnak.

92 Mind a belső, mind pedig a külsővásár tovább differenciálódott. A belsővásáron külön helyeken árultak a helybeliek és a vidékiek. Ezen a nagy tagolódáson belül is más és más helyen árusítottak a különböző kézművesek, árusok. Hasonlóképpen a külsővásártéren is tagoltság fejlődött ki. Itt először az állat- és terményvásár vált külön, majd pedig az állatvásáron belül is elkülönülések következtek be az egyes állatfajtáknak megfelelően. Igen gyakori eset, hogy a külső- és belsővásárt úgynevezett piac-utcák kötötték össze. Ezeken az utcákon a kérdéses helység és környéke sajátos termelési viszonyainak megfelelően speciális vásárterecskék alakultak ki; mint például nyersbőrvásár, gyapjúvásár, fokhagymavásár stb. Különösen a piacutcák mutattak nagy változatosságot, mert ezek a sajátos termeivényeket árusító helyek az évszázadoknak, a vegetációnak megfelelően is változtak. A XIX. 92 Takáts Sándor: Vásárütés. In: Rajzok a törökvilágból I. (Budapest, 1915.) 359-375. 295