A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Papp József: A kender szerepe Tiszacsege társadalmi életében

kisszék. Ellenkező esetben a bíró szabta ki a büntetést. A kútba estem, ki húz ki játéknál a fiú az ajtóhoz állt és elkiáltotta magát: kútba estem! A bíró megkérdezte: ki húz ki? Ha a leány önként nem jelentkezett, akkor a bíró által megnevezettnek kellett a kútba esett legényt kimenteni, azaz megcsókolni. A játékok során, amikor a bíró ítélkezett, elvette a leány guzsalyát és azt az asztalon keresztbe fektetve helyezte el. Jelképes feszület volt tehát az ítélethirdetésnél a guzsaly. Csege protestáns falu, ezért a keresztbe fektetett guzsaly jelentését utóbb már nem ismerték, de csinálták, anélkül, hogy annak értelmét tudták volna. A keresztbe fektetett guzsaly addig maradt az asztalon, amíg gazdája az ítéletet végre nem hajtotta. A játékoknál a bíró fegyelmezési eszköze az összesodort vizes vászon törülköző volt, melyet azonban csak a fiúk fegyelmezésére használt. A dramatikus játékokat pócirkázásnak nevezték. A pócirkázók egyik fonóból a másikba mentek, közben még a disznótorokat is meglátogatták. Falunkban háromféle pócirka volt ismert: a medvetáncoltatás, a lovas- és a gólyapócirka. A medvetáncoltatáshoz három személy kellett. A medve szerepére vállalkozó fiút szalmakötéllel fonták körül. Kezére, lábára patkós bakancsot húztak, nyakába láncot akasztottak. A medvét a láncnál fogva állapotos cigányasszonynak öltözött társa vezette. Harmadik társuk a medvés, oláh cigánynak maszkírozta magát. A maszkírozásnál krumpliból készült fogat használtak, mely elváltoztatta a hangjukat is. A medve csak a medve járását utánozva brummogott és bakancsos kezével igyekezett a lányok lábát megfogni. A medvét vezető cigányasszony a cigányos beszédet utánozva a lányok tenyeréből próbálkozott jósolni. Ar is volt nála, hogy azokat megszúrhassa, akik őt kíváncsiságból ,,ki akarták bontani", azaz látni akarták, hogy kit takar a maskara. A harmadik személy a medvés, rigmusokat mondott cigányul, azaz cigány beszédet utánozva. Sajnos a verset már senki nem ismeri a faluban. Arra azonban még emlékeznek, hogy a régi vásárokban voltak valódi medvetáncoltatók, oláhcigányok, „akiktől a gyermekek és a nőcselédek nagyon féltek." Tehát a medvetáncoltató pócirka ennek az egykor valóságban meglevő vásári figurának az utánzása. A medvetáncoltatók szórakoztató játékukért a disznótorban hurkát, kolbászt, a fonóban ha volt, süteményt kaptak. A fonóba inkább csak ,,a bolondozás kedvéért jöttek, de a disznótorba az is előfordult, hogy egyik társuk kintmaradt és összeszedte a disznóholmit egy kaskába." A medvések úgy távoztak el a fonóból vagy a disznótorból, hogy nem fedték fel kilétüket. A lovaspócirkához is három fiú kellett. Kettő alkotta a lovat, egyikük meg a huszár volt. A lovat szükségpokróccal takarták le, hogy ne ismerjék fel őket, meg lóformájúnak látsszanak. A ló feje egy rossz korsó vagy vászonfazék volt. A huszár is kiöltözött, hogy ne ismerjék fel. Hangját ő is krumpli foggal változtatta el. Oldalára a kard utánzataként egy napraforgószárat kötött. A lovaspócirka esetében is versbe szedett rigmusokat mondott a huszár. Sajnos, e dramatikus játéknak is csak néhány strófa töredékét sikerült lejegyezni, melyet Botos Imre 83 éves adatközlő így adott elő: Szalmavárábul érkeztem hozzátok, Derék vitéz vagyok láthassátok. Derék vitéz vagyok, nem félek tőletek, Éles fegyveremtől meg ne ijjedjetek. Hóha tököm, hóha! (Közben a ló a lányokhoz farolt és rugdalódzott.) 254