A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Papp József: A kender szerepe Tiszacsege társadalmi életében

konságba nem tartozók a kölcsönkért szövő használata ellenében kötelesek voltak a tulajdonosnak két törülközőt adni, vagy pedig egy-két napig kapálni. Ritkábban pénzért is kölcsönözték a szövőt, mely összeg egy-két napi napszámbérnek felelt meg. A szövővel azonban egyáltalán nem adták kölcsön a nyüst'ót, mert azt minden szövőasszonynak magának kellett csinálnia. A bordát sem adták oda szívesen, mert ha nem értett hozzá, „kiverte a fogát", azt pedig csak a „bordás-tótoktól" lehetett pénzért vagy élelemért beszerezni. A bordát valahol a Felvidéken készítették és „a tótok a hátukon hozták egy szütyőben." Az egyéb, szövés-fonáshoz szükséges eszközök, motolla, csürölő, vetélő stb. helyben készültek, ritkábban mesteremberek közreműködésével. A Csegén készített kendermegmunkáló eszközökről hiányzik a díszítő elem. Csak a guzsaly kötőléke olykor díszesebb, de az is többnyire bolti áru, pántlika vagy szalag, amelyet a legények vesznek kedvesüknek ajándék képpen. A kender megmunkálásával kapcsolatos összejövetelek, szokások. A kender megmunkálásának falunkban két olyan mozzanata ismert, amikor összejövetelekre került sor. Az egyik a dörzsölés, a másik a fonás. Dörzsölésre annál a háznál került sor, ahol sok volt a kender. E munkában minden társadalmi megkülönböztetés nélkül vettek részt a környékbeli meghívott szomszédok. Általában mindenki saját házánál dörzsöltette kenderét, de arra is van példa, hogy akinek kevés kendere volt, az magával vitte a szomszédba. A dörzsölés hangulatában a kukoricafosztásra emlékeztető összejövetel volt. A munkában azonban itt csak a lányok és asszonyok vettek részt. A férjek és főként a legények szórakozási célból jelentek meg a dörzsölőkben. Itt azonban a fiúk és lányok közötti játékról, a kukoricafosztáskor szokásos hancúrozásról nem lehetett szó, hiszen ez a lábbal végzett munka helyhez kötötte a lányokat. Munka közben csak a nótázás és viccelődés járta. A fiúk azonban egymás között játszottak. Ezek rendszerint amolyan ismert virtuskodó játékok voltak, amelyekkel a lányokat is mulattatták. A dörzsölés befejezésekor azonban tambura mellett rövid ideig tartó tánc következett, ezért aztán a fiúk kiböjölték az éjfélig tartó dörzsölést is. A dörzsölőből hazamenő lányokat szokás szerint a szomszédos házak nagykapu fájára helyezett, tökből kivájt és gyertyával megvilágított haláliejekkel ijesztgették a dörzsölőből kimaradt legények. A dörzsölőt szombaton este tartották. A háziasszony ilyenkor kukoricalisztből készített, mézzel, cukorrépa reszelékkel vagy cukorral ízesített pogácsával, a görhével és élesztővel kelesztett, krumplis lisztből sütött tejjel dagasztott zsemle formájú bodakkal kínálta vendégeit. A kendermegmunkálás leghosszabb s egyben legunalmasabb folyamata a fonás. Fonni bármikor leEetett, nappal és este, de csak akkor, amikor eljött az ideje, azaz amikor befejeződött vagy még nem kezdődött el a mezei munka, tehát késő ősztől kora tavaszig. „Nyáron inkább csak az öreg asszonyok fontak, akiknek nem volt egyéb dolguk." A fonás egyrészt otthon és tanyázás közben a szomszédban folyt, másrészt a fonókban. A hosszú és egyhangú téli esték vigaszságot nyújtó szórakozó helyei igazából a fonók voltak. Ezeknek a fonóknak egykor igen jelentős szerepük volt a falu társadalmi életében.

14 A novembertől februárig tartó fonókban estéről estére összegyűlt fiatalság nemcsak a hagyományos munkamódokat mentette át évszázadok során az utókornak, hanem helyet adott és így lett megmentője a népi szellemi élet termékei14 Szendrey Zsigmond: Magyar népszokások a fonóban. Ethn. XXXIX. 147. 249