A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Papp József: A kender szerepe Tiszacsege társadalmi életében

feldolgozását főként a férfiak végzik. A kenderfeldolgozó üzem számos csegei családnak nyújt munkaalkalmat, biztosít megélhetést. Minthogy a kender megmunkálásának egyes folyamatát és eszközeit tekintve falunk esetében a közismert leírásokhoz képest lényeges eltérések nincsenek, ezt a problémakört az alábbiakban csak nagyvonalakban érintjük.

8 Vetése. A kender földjét bőségesen trágyázzák. A gyom kiirtása céljából ősszel és tavasszal is megszántják. A porhanyósra megmunkált földbe a kendert régen kézzel szórták. Sűrűn vetették, hogy vékonyszálú kendert nyerjenek. Az asszonyok egész éven át gyűjtötték a tyúkganét, mert azt tartották, ha azzal trágyázzák a földet, akkor lesz csak igazán vékonyszálú a kender. Az elvetett, elgereblyézett kender már különösebb gondozást nem igényelt, legfeljebb egyszer-kétszer még kigyomlálták. Ha eső is esett bőven, akkor megnőtt az magától. A jól fejlett, egészséges gyermekre is szokták mondani: „úgy nő, mint esőben a kender". Nyüvése. A nyüvésre akkor került sor, amikor a kender porzott. A nyüvés általában kézzel történt. Ritkábban előfordult, hogy a kendert kisparaszti gazdaságokban is sarlóval, kaszával vagy kendervágóval vágták le. Ez azonban nem tett jót a földnek, mert a bentmaradó töve elrontotta azt. Az ilyen munkát nem is hagyták szó nélkül, „mert csak a lustábbja vetemedett erre." A magvas kendert később, amikor már a mag beérett, ősszel szedték ki a földből. A felnyűtt kendert markokba szedték, 3-4 marok tett ki egy kévét. Áztatás. A felnyűtt kendert, mielőtt az áztatóban elhelyezték volna, pár napig még fonnyasztották a napon. A kender áztatása a falu alatti vályogvető gödrökben, az ún. Laskatóban történt, legutóbb a tisztább vizű Kavicsbányában. A szabályozás után a Tisza messze került a falutól s talán ezzel magyarázható, hogy míg a szomszédos Ároktőn többnyire a Tiszában történt a kender áztatása, addig falunk esetében csak ritkábban került erre ott sor. A karókkal, szalmára rakott sárnyomatékkal víz alá leszorított kender két-három hétig ázott, ha melegebb volt az idő, hamarabb is megért. Szárítás. A megázott kendert kiszedéskor alaposan kimosták és a kévéket szétszedve a napon szárították. A magvas kender, amelyből a durvább használati eszközök: istráng, kötőfék, pányvás- és rudallókötelek készültek, nehezebben száradt. Ezért gyakran a kemencével pótolták a már amúgy is gyengülő őszi nap erejét. A kenyér kisütése után tették be a parázsmentes kemencébe, néha mégis megesett, hogy meggyulladt és elégett. Régebben a pendelkéményben a szabadtúzhely felett is szárítottak kendert, erről a csegei matrikulába 1780-ban történt bejegyzés tudósít bennünket: „ezen esztendőben Czeglédi nevű Vintzellérnek felesége Magvas Kenderét Szárasztván a kéményben, a kender ott meggyulladott és nagy lánggal ütvén ki magát, a háza is rólla meg égett."

9 A kiáztatott kender az esőtől megbarnult, ezért tehát a szárításra vigyáztak, hogy eső ne érje. Tilolás. A tilolás a kender megmunkálásának egyik legnehezebb folyamata. Legutóbb már Ároktőre vitték a kendert megtörni az ottani gőzgép haj8 Az egyes munkafolyamatok és eszközök részletes leírását tartalmazza a Tiszacsegei Honismereti Szakkör A tiszacsegei kenderfeldolgozásról készült adatok, szokások című, a járási pályázaton 1968-ban pályadíjat nyert 15 gépelt oldal terjedelmű munkája, melyhez az eszközökről 23 rajzos ábrát is készítettek. A szemléltető rajzokat Bekecs László készítette. A Honismereti Szakkör munkáját Bekecs Lászlóné irányította. Adatközlők ez esetben Borsos Imréné, Papp Józsetné, Pikó Sándorné és Vaskor Pálné egykor fonóba járó asszonyok voltak. 9 A Tiszacsegei Református Egyház Levéltára (továbbiakban: TREL) matrikulái. 1780. év. 245