A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Papp József: A kender szerepe Tiszacsege társadalmi életében

Papp Józseí A kender szerepe Tiszacsege társadalmi életében A szakirodalomban számos cikk, tanulmány foglalkozik részletesen a kender megmunkálásával kapcsolatos munkafolyamatokkal, eszközökkel és szokásokkal. Ennek a kiterjedt irodalomnak nagy része azoknak az etnikumoknak anyagát dolgozza fel, amelyek földrajzi adottságaikból eredően vagy más okok miatt zárt egységet alkotnak, ahol sajátos népművészet is kialakulhatott. A következőkben az egyre halványuló emlékanyag birtokában a zártabb néprajzi egységbe nem sorolható falu kenderrel kapcsolatos hagyományait szeretnénk bemutatni, illetve rekonstruálni. A falu Tiszacsege közel 7 ezer lelket számláló nagyközség Hajdú-Bihar megyében. Múltja az Árpád-korba nyúlik vissza. A második honalapító IV. Béla, mint saját tulajdonát képező tiszai átkelőhelyet összes beneficiumaival együtt 1248-ban a sárosi tizedszedés jogáért cserébe adta az egri káptalannak. Története ettől az időtől követhető nyomon. Az évszázadok nagy viharait, a török uralmat, a Thököly és Rákóczi vezette szabadságharcok megtorlásait szívós kitartással vészelték át a falu lakói. A gyakran megfogyatkozott lakosság az utánpótlást a török idő alatt a Hortobágy elnéptelenedett falvaiból, a XVIII. században pedig a Felvidékről és Erdélyből a felszabadított területekre lassan visszaáramló népességből kapta. A falu életének alakulását valószínűleg az is befolyásolta, hogy földesurai a XVII. század közepétől több, mint kétszáz éven át a liberális felfogásukról közismert Vayak voltak. A Vayaknak tudható be, hogy a korán protestánssá lett falu, a szomszédos Egyek és Polgár községekkel ellentétben a Mária Terézia-féle rekatolizálást elkerülhette, hogy itt „szabadmenetelű jobbágyok" éltek, akiknek földesúri jogviszonyait az úrbérrendezésig semmilyen contractus vagy urbárium nem szabályozta.

1 Falunk esetében, talán ez utóbbi ok miatt a kenderrel kapcsolatos első írásos jelzést is csak az 1772ben készített Investigatio ad Novem Puncta-ban találjuk, mely szerint „Kender ásztató Vizek itten alkalmatosak találtatnak".

2 A kender tekintetében Csegén csak az 1773-ban kiadott urbáriumban szabályozták a földesúri járandóságot. E szerint a termett kendernek kilenced részét kellett a helység földesurának adni. Ezen túlmenően minden telkes jobbágy fonással is tartozott földesurát szolgálni. Tekintettel arra, hogy Csegén fél- és negyedtelkes jobbágyok voltak, telekállományuknak megfelelően egyebek között 3, illetve lV

2 »Funt fonyással" adóztak a földesúrnak.

3 1 Papp József: Tiszacsege. Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei. (Debrecen, 1967.) 49-68. 2 Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár (továbbiakban SzSzmL) Investigatio ad Novem Puncta urbarialis ex parte Possessionis Csege. 1772. év. 3 SzSzmL. I. Urbáriumok 1773-75. évekből. Csege. 1773. 243