A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Történelem - Módy György: Szoboszló és környéke a XI–XIII. században

XII-XIII. század fordulóján a várszervezet szoboszlói földjéből adományozott el a király. A várnépek, legtöbb esetben a várjobbágyok által támogatott küzdelme az eladományozott földek visszaszerzéséért és a további adományozások meggátolásáért, mely számukra kedvezőtlenebb gazdasági-társadalmi helyzetet hozott, a legtöbb esetben eredménytelen maradt. A nagy gazdasági-társadalmi átalakulás végül a várispánságok szervezetének elenyészéséhez és a várhoz tartozó különböző vagyoni-társadalmi és jogállású népek XIII. századvégi teljes átrétegződéséhez vezetett. Szoboszló is kikerült a kolozsi várispánság szervezetéből, de jelenleg ismert adataink alapján nem dönthető el, hogy ez már a tatárjárás előtt megtörtént-e (43-45. jegyzet). Figyelemreméltó következtetések vonhatók le három Hajdúszoboszló határában talált friesachi éremleletből, melyeket a tatárjárás idején rejtettek el. Az 1959-ben és 1965-ben az Aranyszeg, illetve Benedekvölgy határrészen előkerült leletekből feldolgozójuk, Gedai István fontos következtetésekre jutott. A Hajdúság területén korábban napvilágra került öt hasonlókorú és összetételű éremleletet vizsgálódásában összevonta a szoboszlóiakkal. Az országban másutt előkerült ugyanilyen jellegű éremleletekhez viszonyítva ez a leletcsoportosulás mindenképpen kiemelkedő intenzitású pénzforgalomra utal. Gedai szerint a leletek az ezen a vidéken élő izmaelitákhoz, böszörményekhez kapcsolhatók, akik már a XXI. század fordulójától kezükben tarthatták a dukátus területén a pénzügyleteket. Itt utalunk vissza arra a feltevésünkre, hogy az 1075-ben magyarul Szoboszlóvásárnak nevezett falunak a maguk nyelvén adhattak nevet az itt élő káliz-mohamedánok is. Az első és sajnálatosan elveszett 1893. évi leletben nemcsak érmek, hanem egy csonka karperec, csattöredék és két gyűrű is volt. Az akkor lerajzolt egyik gyűrű vésett-niellós technikája, illetve a másik darab állatküzdelemnek is magyarázható vésett rajzolata alapján vagy keleti ötvösmunka hazánkba került import darabjainak tartjuk, vagy helybeli, keleti ötvöshagyományokat őrző mester munkájának. Ez esetben ez a lelet lenne az eddig felismert egyetlen izmaelita-böszörmény kincslelet (46-50. jegyzet). Az Angyalháza előzményeként felismert Szomajomra az első adatunk 1297-ből van. Zám falu és monostora eladásakor szerepelnek Gergely és Pál szomajomi nemesek, mint az eladáshoz hozzájáruló szomszéd birtokosok. Ugyanilyen minőségben misétei és csécsi birtokosokat is felsorolnak, tehát az Árpád-kori Szomajom Zámmal nyugaton volt határos. Véleményünk szerint a falu a XIII. század elejéig megtelepedett, mert neve a XIII-XIV. században sokszor előforduló Zomoyn, Zomayn személynévből keletkezett. Volt ilyen nevű falu nemcsak a közeli Bihar megyében, de Somogyban is. 1307-ben a fent említett Gergely és Pál újból előtűnnek mint szomajomi birtokosok, még pedig apjuk nevének kitételével - „filiorum Urdung". Adatunk nyitját adja, hogy miért hívták a falut később is Ördög-Szomajomnak. Tatárjárás utáni ura a feltehetően 1297 előtt már meghalt Ördög volt. Az 1307. évi szerepléskor mint Elep birtok szomszédosai kerültek megörökítésre, ami azt bizonyítja, hogy az Árpád-kori Szomajom keleti határosa a Kadarcs folyásánál Elep volt (51-55. jegyzet). Sziget egy 1310. évi a váradi káptalan által kiadott oklevélben kerül először az írott forrásokban szemünk elé. Szigetegyház-i Simon fia Miklós tett nyilatkozatot, melyben a Károly Róberttől adományba kapott Szigetegyház birtokban részesekké tette testvérét Jánost és leszármazóit. Miklós megadományozását az 1308 vagy 1309. esztendőre valószínűsítettük. Ügy véljük, már apjuk Simon is birtokolta a falut, hiszen őt is szigetegyház-inak nevezi az oklevél, mely eszerint megerősítő jellegű. Adatunkból kiderül, hogy a falut a tatárjárás után sokáig pusztabirtokként tartották számon, hiszen Györfíy György kimutatta, hogy az ország különösen alföldi részein előforduló igen sok -egyháza, -telke végződésű hasonló korú helynév erre utal. Véleményünk szerint a falu a tatárjárás előtt már jóval megtelepült, hiszen neve a tájról vett jellegzetes helynévadási típusba tartozik, mely e-sől sorban a XII-XIII. században igen elterjedt volt. Feltételezhetjük azt, hogy falunk megtelepedésekor várbirtok lehetett s külső határának elhelyezkedése azt sem zárja ki, hogy eredetileg területe a X. század végi Szoboszlóhoz tartozott (56-58. jegyzet). Negyedik kutatott településünk, Köteles első okleveles említése 1317-ből való. Pércsi Mártonfia Miklós követeli nagybátyjától Pércsi Csépánfia Mike mestertől az édesanyjának járó leánynegyed kiadását Peres és Köteles falvakból. A Pércsi és Ohati családok - Miklós leszármazottai az Ohati nevet vették fel - az Anonymus Gestájából ismert Ohat (Hűhót) ,,kun" vezér nemzetségéből eredtek. A nemzetség ősi monostoros központja Ohat, már bizonyára a XII. század végén övék volt Hort, Köteles és Peres. A nemzetségi monostort néhány kisebb birtokkal a tatárjárás után jogtalanul elfoglalták a Rátót nembeliek. A fent említett Mike mester és unokaöccse Ornoldus kapták vissza 1318-ban Károly Róberttől. Ornoldusnak örökség címén is joga volt Ohathoz, de már az adományozáskor a birtok felét átengedte Mikének. Ohat, Peres és Köteles közös nemzetségi birtok eredetét bizonyítja. 201