A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Természettudomány - Endes Mihály: A székipacsirta (Calandrella brachydactyla Leisler)

Olaszország: a számos név közül csak néhányat említek: Lodi, Gicgiac, Totolin, Lodola tamburela, Rugnetta, Cacaviola, Strellacchina, Cucciarduolo, Faldedda, Piciona lauvetta, Quagliarina, Attaccaterra, Berhuato. Málta: Bilbla. Magyarország: rövidujjú pacsirta, székipacsirta. Jugoszlávia: Kratkoprsta seva, Mala seva. Bulgária: Prstity ksi. Románia: Ciocirlie-de-stol, Cioacrlie cu degete scurte. Törökország: Kisa-parmak tarla kusu. Szovjetunió: Evropejszkij malüj zsavoronok (brachydactyla), ill. Aziatszkij malüj zsavoronok (longipennis). Afrika: arab elnevezése: Tliesch. India: Pulluk (brachydactyla). Akonia (longipennis). Baghaira (dukhunensis). Svédország: Korttáad lärka. Finnország: Lythytvarvaskiuru. Anglia.- Short-toed lark, Short billed lark. Németország: Kurzzehenlerche. Hollandia: Korttenige leeuwerik. Lengyelország: Skowronek krotkopalcowy. Csehszlovákia: Skfivan kratkoprsty. Amint a fenti felsorolásból ez kiderül, a székipacsirta egyes alfajait csak a legritkább esetben különböztetik meg egymástól. A székipacsirta Magyarországon A Calandrella brachydactyla magyarországi megjelenését és megtelepedését számosan az atlanti felmelegedés és az ezt követő klimatikus változások következményének tartják. Valóban, több példa van arra, hogy a déli, főként mediterrán faunaterületről kiindulva Magyarországon, de hazánktól északabbra fekvő területeken is, ott addig ismeretlen madárfajok jelentek meg, sőt váltak fészkelővé (pl. balkáni fakopáncs, halvány géze). Ez a megjelenés lehet lassú, fokozatos előnyomulás, de hirtelen, explosiószerű is, és napjainkban is észlelhető. Ha figyelembe vesszük, hogy hazánkban a székipacsirtát 1907-ben figyelték meg (és írták le C. brachydactyla brachydactyla-ként) először (Schenk), akkor ennek a fentemlített előrenyomulásnak madarunk esetében kb. 60 éve kellett elkezdődnie. Amikor arra gondolunk, hogy a Magyarországon élő székipacsirta elterjedésében az idők folyamán nem mutatott jelentősebb változást (eltekintve élőhelyének ember által történt megváltoztatásától, így mezőgazdasági művelésbe vétel, halastavak létesítése) sem jelentős mennyiségi ingadozást (a hortobágyi összállomány 60-70 pár között ingadozik), elfogadhatóvá válna a feltételezés pacsirtánk meghonosodásának időpontját illetően. A Hortobágy puszta azonban ennél jóval régebben elnyerte végleges arculatát. Ez a hatalmas sztyeppterület nem klimatikus faktorok hatására jött létre, hanem kultúrbehatásra, így erdőirtás, árvízmentesítés, lecsapolás következtében fokozatosan alakult ki, ahol a pusztai területek túlnyomórészt másodlagosan, edaphikus (talajtani) változások révén születtek. E változások XVI. századtól váltak egyre intenzívebbé, jóllehet a hortobágyi szikesek zöme az utolsó száz évben jött létre. (Endes, 1973.) 9