A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Művelődéstörténet, Irodalomtörténet - Tóth Béla: Maróthi György az 1739–43. évi debreceni pestisről

zötti szükséges érintkezést s némelyek - sajnos nagyon soknak, - a vakmerőségét, kíváncsiságát teszem még hozzá, s a kapzsiságot (pl. a rokonok javai körül), ezt elégnek gondolom, hogy a betegség ereje valamerre irányuljon"}

a Kb. egy hónap múlva, 1740. január 2-án Beckhez írott levelében, melyben az előbb ismertetett levélre is felhívja barátja figyelmét, örvendezve mondja Maróthi, hogy amaz ,,irae Divinae aestus" (Isten haragjának dühöngése) kitombolta magát, elragadván 8600 halandót csupán ebben a városban, május közepétől az év végéig, ami biztosra is vehető, bár az is biztos, hogy néhányat ügy temettek el, hogy nem jegyezték iel őket, ezeknek a száma azonban nem nagy. Harmadnapja nem volt temetés a városban, s három hete nem volt több naponta, mint amennyi máskor szokott lenni egy, kettő, három, s titkán több".

20 *** Már az első pestist említő levelében (1739. március 21.) szóvá teszi Maróthi, hogy a betegség „mindenütt nem annyira az öregeket, mint a fiatalokat és gyermekeket ragadta el". 1739. április 27-én is ezt írja: „Mindenütt megfigyelték, hogy először a fiatalokat ragadja el s igen kevés öreget, s szinte mindig szegényeket. . . s csak a végefelé hatol be a baj a haladottabb korú s tehetősebb emberek közé".

21 Mint az eddigiekből is láttuk, s főleg az 1739. április 27-i levélben, amelyben először szól bővebben a pestisről, Maróthi részletesen is kifejti, hogy ő maga, valamint az egész magisztrátus, a lelkészek és professzorok a nyugatiakkal vannak egy véleményen, (azaz) hogy óvakodni kell a fertőzöttekkel való érintkezéstől és megelőző és gyógyító orvosságot kell használni. A köznép azonban nem hiszi ezt, bár „az említettek példája, az állandó korholások, szemrehányások s a ragályosság néhány igen szembetűnő esete a városban igen sok 19 Világosabb lesz Maróthi állásfoglalása, ha itt idézzük Vekerdi László tanulmányát: Egy nagy járványról (megjelent Kalandozások a tudomány történetében, Bp. 1969.) 452-479., mely szerint: „A XVIII. század elején már nemcsak a laikusok, az orvosok sem nagyon kétlették, hogy a pestis fertőző betegség. Erősen vitatták azonban, vajon közvetlen érintkezés vagy a levegő útján terjed-e a kór." (461. 1.) Buzinkay György, Debrecen egykori főorvosa pl. Kövér Sándor szerint (i. m. 569. 1.) így nyilatkozott a pestis mibenlétéről: „Küld az Isten gyakorta a földre sok számú és sok némú ártalmas férgeket, hernyókat, sáskát, cserebogarat, ezek tojásaikat leteszik füre, fára, kerti veteményekre . . . Ezek az eledellel a gyomorba lemennek, vagy mivel többnyire láthatatlan kicsinységűek, a széltől elragadtatván, a levegőégen idestova vitetnek, ezek a ki és belehellések a tüdőbe menvén mindkét helyen megrothadnak vagy kiköltetnek, a testet férgessé és rothadásra hajlandóvá teszik". - Látjuk, hogy a láthatatlan csírák útján való fertőzés sejtelme mellett Buzinkay a levegő általános megromlását vallja. Ezzel szemben Maróthi a fertőzés személyről személyre való terjedését hirdeti, s ennek megakadályozása érdekében küzd. 20 Hivatalosan a pestist 1740. január 30-án nyilvánították megszűntnek, de a város körüli zárlatot biztonsági okokból csak 1740. április 14-én oldották fel. L. Kövér Sándor i. m. 569. Weszprémy István szerint a járványban „Október hónap volt a legszörnyűbb azzal, hogy 3493 embert ragadott el az élők sorából, közülük 164-en egyetlen napon, az említett hónap 19. napján pusztultak el siralmas módon" (Succincta Medicorum stb. Cent. alt. pars prior, Vienna, 1778. 12. 1.). 21 Ez a megállapítás alátámasztja Dávid Zoltán ama megállapítását (i. m. 186. 1.), mely szerint „Lehetséges, hogy az áldozatok jelentős része gyermek vagy eltartott volt, és csak kisebb hányada került ki a munkabíró férfiak sorából." Ugyanezt mondja, s még pontosabban Kövér Sándor i. tanulmányában Böszörményre vonatkozólag: „ . . . a fiatalabb korúak közül aránytalanul többen haltak meg pestisben, mint az idősebbek közül. A halottak közel háromnegyed része húsz éven aluli volt és több mint négyötöde harminc éven aluli". (572. 1.) 493