A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Néprajz - Salamon Anikó: Nádsípkészítés a Hortobágyon

„Olyasmi hangja volt mint a furulyának, de tompább". „Olyan sajnálatraméltó hangja volt, hogy megsajnálta volna még a pogány is". A nádsíp egyszerűbb népi hangszereink közé tartozik. Sárosi Bálint az aerofon hangszerek közé sorolja, szűkebben a nyelvsípok közé. Mint fúvó hangszert a furulya, illetve a duda játéktechnikában és hangzásban is közeli rokonának tartja. (Muzsika, 1966. 11. sz. 16.) Manga János szerint is a duda rokonának sőt elődjének tekinthetjük. (Manga János: Magyar népdalok, népi hangszerek. Bp. é. n. 42.) Magyarországon több változata ismert. Egyszerű, a klarinét fúvókájához hasonló nyelvsípot a gyerekek pl. lúdtoll szárából, nádcsőből készítettek. Kubinyi Ferenc 1854-ben az Alföldön, Kecskemét vidékén, a bugaci, vácsi, tázlári pusztákon divatozó fúvó hangszerek ismertetésekor a tilinkó, kisflóta vagy fuvola és dudasípok bemutatása után a nádsíp két változatát írja le. „Az Alföldön a pásztorok, - kivált juhászoknál divatban van az úgynevezett klarinét, az egy nádból készült tilinkó, a hossza különböző, van 10, sőt 11 hüvelyk hosszúságú. Kétféle, egy hatlyukú, másik szinte hatlyukú, azzal a különbséggel, hogy a hat lyukkal ellátott oldalnak túlsó részén szinte egy lyuk találtatik. Az efféle tilinkó, vagyis klarinét abban különbözik a dudasíptól, hogy a dudasípnak azon része, mely szájba vétetik, fölülről lefelé, a klarinét felső vég pedig alulról fölfelé van hasítva. Klarinétnak azért neveztetik, mivel valóságos klarinéthoz hasonló hangot ad." (Kubinyi Ferenc-Vahot Imre: Magyarország és Erdély képekben. Pest. IV. 1854. 127. lap.) A Kubinyi által ismertetett egy darabból álló nádsíp mellett Manga János megkülönböztet még olyan sípot, amelyiknek a fúvókája külön darabból készül (ide tartozik a fent bemutatott püspökladányi nádsíp is), és olyan két tagból álló nádsípot, melynek egyik tagján hat lyuk volt, a másikon egy s ezzel dudaszerű kíséretet hetett adni a dallamhoz. Manga a hatlyukú nádsíp mellett ismerteti Kádár Ferenc dévaványai adatközlő hét lyukkal ellátott nádsípját, amelyen a teljes dur skálát ki lehetett játszani. (Manga János: Hungarian Bagpipers. Acta Ethnographica. XIV. 1965. 2-4.) Mint minden népi hangszerünk, a nádsíp is megtalálható más népeknél is, mindenütt, ahol nád terem. (Manga János, i. m. 2.) Bartók Béla először 1912ben egy Torontál megyei román faluban találkozott vele. Neve caraba és kuruzsló gyógyításnál használták. Sárosi Bálint említi az arabok két egymás mellé kötött nádcsőből készült hangszerét, az arghul-t, melynek szerkezete ugyanolyan, mint a duda síp-szára. (Sárosi Bálint, i. m. 16.) A magyarság körében kultikus szerepe lehetett. Erre utal fennmaradt gyermekdalunk, a „Gólya-gólya gilice . . ." és ismert mondókánk a „Lementem a pincébe, vajat csipegetni." A nádsíp is, mint a ráutaló dalszövegek, elsősorban gyerekjátékként maradt fenn és olyan művészkedő hajlamú pásztorok őrzik, mint a püspökladányi Törő Gábor. 384