A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Történelem - Miklós Zsuzsa:A debreceni vákáncsosok

XIX. század második felében kezdenek elterjedni az erdős pusztákon, amikor - a puszták megváltása után - erre engedélyt adott a város.'

8 A földkunyhók a múlt század 80-as éveitől - a vákáncsosokkal történő erdőtelepítési mód alkalmazásától kezdve - ismét feltűnnek. Jóllehet ma már ez a telepítési mód megszűnt, a kunyhók egy része még megtalálható - részben eredeti funkcióját betöltve, részben megváltozott rendeltetéssel. Lakóhelyként már csak a félfennálló kunyhót használják, azt is ritkán. Az istállók legtöbbje azonban még ma is földkunyhó. S nemcsak a volt erdőtelepítők építenek ilyet, hanem a vasutasok is. Ezeken lehet megfigyelni az építkezés módját, a földkunyhó szerkezetét. ,,Egyfelül part, erről gödröt ástunk. A másik oldalt simán hagytuk. Két ágas, azon egy hosszú gerenda. Két sarokágas, két majoría. A iákat elhasgatták, azt tették deszka helyeit plaícnnak. Letapasztottuk."'

<J (1. kép.) A gödör nagysága különböző lehetett, a család nagyságától függött. Mélysége 1,5-2 méter. Két hosszabb ágas (kb. 3 méteres) tartotta a mester gerendái, hat kisebb pedig a majoriakat. Ezek támasztották alá a szarufákat. (1. rajz, 2-3. kép) A falakat vastagabb karók alkották, de ezeket olyan sűrűn verték egymás mellé, hogy nem kellett a közüket befonni vesszővel, mint az igazi patícsfalnál. Csak szalmás, pévás (pelyvás) sárral tapasztották be a karókat. A tetőt hasonlóképpen készítették el. A szarufákat is sűrűn helyezték el, ezekre gallyas ágakat, szalmát, s arra vastagon földet raktak. Belülről a falhoz hason1. kép. „Feődkunnyó", ma istálló. Háttérben a félig fennálló kunyhó 38 A magyarság néprajza. I. 142-143. 39 Szűcs Lajos volt vákáncsos (Debrecen-Fancsika) szóbeli közlése. 16* 243