A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)
Történelem - Csorba Csaba: Adattár a X–XVII. századi alföldi várakról, kastélyokról és erődítményekről
Ahol viszont nem alakult ki nagybirtok, mint a Duna-Tisza köze legnagyobb részén (főleg a jász és kun területeken), ott ebből következőleg nem épültek várak sem. Az okleveles anyag alapján tisztán látható - s ez nemcsak az Alföldre érvényes bizonyára -, hogy ahol kb. 10-15 faluból álló összefüggő uradalom alakult ki, ott annak birtokosa királyi engedéllyel, vagy sok esetben anélkül várat építtetett magának, vagyis megerődített birtokigazgatási központot, egyben családjának biztonságos fészket. Ahol viszont csak két-három faluból álló szétszóródott birtoktestek voltak csak, ott érthetően mégsem épített a terület ura magának várat, mert külön igazgatási központot néhány falu nem igényelt, ügyei távolabbról is elintézhetők voltak. Fentiekből következőleg a középkor egyes időszakaira vonatkozóan a közép- és nagybirtokrendszer állapotának ismeretében meglehetős biztonsággal következtethetnénk - pusztán előbbiekből - arra, hogy mely központokban épülhettek várak. Összefoglalva: A várak építésében - a hely és az építés időpontjának megválasztásában - nem katonai meggondolások, hanem a gazdasági tényezők voltak a meghatározók. A vár tehát elsősorban nem a kor katonai követelményeit tükrözte, hanem az építtető birtokos gazdasági erejét, a helyi lehetőségeket, adottságokat, szükségleteket. A várkutatás ennélfogva a középkori birtok- és gazdasági központok kutatásának, a birtoktörténeti kutatásoknak része. Elsősorban gazdaságtörténeti, és csak másod- harmadsorban építészet- és hadtörténeti téma. Nem az egyes várak alaprajzi változásai a döntők. Előbbiekből következőleg sem lehetett egyenes vonalú építészeti és hadtörténeti szempontból a fejlődés. Ezt egyébként mind az írásos források, mind az újabb ásatások adatai is sorozatosan cáfolják. Például favárak a XV. században is voltak (Szembécs - 1483., Széphely - 1425., Nagylak 1514-ben említve), nemcsak a kővárakat megelőzően. Tehát a lőpor és az ágyú megjelenése nem forradalmasította egészében a várépítést nálunk. Éppen azért, mert a várak nem katonai létesítmények, hanem lakó- és gazdasági épületek voltak elsősorban. Tehát míg a két funkciónak megfeleltek régi formájukban, addig nem alakították át őket az új haditechnikának megfelelően. Ez magyarázza azt is, hogy az ország belsejének várai miért voltak mind elavultak, mikor Buda eleste után a végvári vonalba kerültek! 30 A törökkorban egyébként a végvárak esetében más mechanizmus kezdett érvényesülni, mint az állandó harcokban nem szereplő építmények esetében. A török uralom időszaka alatt az Alföldön körülbelül százharminc vár állhatott. A további kutatások azonban bizonyára még többre is fényt derítenek. Nagy ez a szám, különösen, ha a területi elhelyezkedést megfigyeljük. A várak többsége a síkság és hegyvidék találkozásánál található, mert ott húzódott a török-magyar uralmi terület határa. Az Alföld belsejében csak kevés korábbi vár maradt meg illetve kevés épült hozzá, mert az igazgatási funkciókat kevés erősség is elláthatta. 36 Tehát az a vonal, amelyet Czobor Béla nyomán (Czobor, 1877. 602.) Könyöki, Szertáréi, Gerő képvisel, ti. hogy a várak elsősorban hadi létesítmények, nem igazolható, sőt ennek ellenkezője a valószínű! Arra,- hogy a várak nem elsősorban katonai jellegűek, már korábban is utaltunk (Csorba, 1970. 65.) Az alaprajzi kutatások gazdaságtörténeti vizsgálatok nélkül önelvű tipológiákká válnak, történelmi jelleg nélkül (pl. Menclová, 1958. és Balogh, 1954.). 183