A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Történelem – Geschichte - Tóth Béla: Polgári Mihály önéletrajza és Itinerariuma

mon király kertjeihez hasonlítja. Hasonló elragadtatással ír Amszterdam vagy Utrecht fával beültetett utcáiról, parkjairól (38. г., 60. г.). Legkedvesebb idevonatkozó megjegyzése viszont talán az a pár szó, melyben arról ír, hogy 1743. február 29-én

33 bárányokat látott terelni Utrecht utcáin. „Agnos et agnas duos etiam mensis Superantes, in Urbem pulsos, magno agmine vidi" (53. v.). Mi mindent idézhetett fel benne ez a kép! Az otthon, a gyermekkor világát, a magyar pusztákon, falvak szélén legelő, rajtuk átballagó nyájakat, kolompszavukat, a nyomukban felszálló, a napfényben arannyá szűrt port stb. Szinte látjuk, ahogy ott áll az út szélén, némán, mozdulatlanul, lelkében kavargó érzésekkel, hiszen a távoli haza, az elsüllyedt ifjúság üzenete lehetett számára a báránysereg, akárcsak száz évvel későbbi utdójának a debreceni diákságban. Arany Jánosnak a városba tévedt búzás szekér. De van szeme az útját kísérő történelmi, politikai jelenségekhez is. Kevéssel útnak indulása előtt zajlott le a porosz-osztrák örökösödési háború első szakasza, s nyomaival lépten-nyomon találkozik. Neisse városa mellett még ott látja az ostromban elesettek csonthalmait (24. г.), s megjegyzi, hogy a város tele van porosz katonasággal. Boroszlóban pedig egy ifjú elmeséli neki, hogy milyen ravasz csellel sikerült a porosz királynak a szinte önálló köztársaságot képező s erre sokat adó, erős várost vér nélkül hatalmába keríteni. (27. r.-28. r.) Tud a Hanza-városok külön jogállásáról (1. Bergdorf és Hamburg esetében), s megemlíti, hogy a Hamburg melletti Altona a dán királysághoz tartozik. Viszont Hollandiát mindaddig Hollandiának nevezi, míg oda nem ér, és tartózkodása alatt meg nem ismeri az állam hivatalos nevét és szervezetét (Ordines Foederati Belgici, Belgium Foederatum). A hosszú viszontagságos útnak azonban akadnak derűsebb mozzanatai is. A Neisse után következő éjszakát (16-ról 17-re) pl. egy faluban tölti, ahol német útitársaival egy lakodalomba csöppen, s „captus svatitate Musicarum", szinte az egész éjszakát ébren tölti. Megjegyzi viszont, hogy az egész társaságban senki sem akadt, aki őt vagy német útitársait egy pohár sörrel megkínálta volna. Ebből nyilvánvaló - írja -, hogy mit lehet tartani a német vendégbarátságról. De megismerjük írásából a jól verselő debreceni diákot is. Hamburgban pl. két szálláshelyen is lakik, s a házigazdák kérésére verssel örökíti meg magát azok albumában. Az idős ,,D(ominus) Maer sive Mejer" emlékkönyvébe, akinél már előtte is sok magyar peregrinus szállt meg, ezt írja: Tempus adest! Venerande Senex! quo cum Simeoné Ut Sene, Sic Justo, dicere jure queas: Nunc dimitte tuum miserum DEUS Optime! Servum, Pacis in optatae conditione, velim. Namque meum Jesum vidi ipse ego lumine mentis A quo dependent, vita Salusque mea. lile meum Caput est, ego membrum, quid metuendum? Si Caput est vivum, vivaque membra forent. Plerophoria senis ex-Psall 118 ( aláhúzás tőle). Non moriar sed in aeternum victurus ego sum Cantando laudes mi Deus, ille, tuas. 33 1743-ban február csakugyan 29 napos volt. 86