A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Történelem – Geschichte - Módy György: A mai Hajdú-Bihar megye területének XVI–XVII. századi település- és birtoklástörténeti képe

Csege, Szentmargita, Polgár, egy évvel később pedig Újváros és Böszörmény is. A hódoltatás első évében nagyobb pusztulás, elnéptelenedés még nem volt. A falvak nagyrésze ónként és titokban vállalta az adófizetést a töröknek hogy ezzel legalább puszta életüket megmentsék. Igaz, 1553-ban már néptelennek írták Hort, Angyalháza, Tetétlen, Tancskereki és Máta falvakat s az utóbbi kettő többé nem is települt újra. 1566-ban Gyula és Bél várának elfoglalása után viszont Bihar megye déli részét is hódoltatta a török, ugyanakkor Szabolcs megyébe is mélyebben benyomult. A korábban soroltakon kívül még 31 település lett hódoltsági, köztük Nagykereki, Kismarja, Dorog, Nánás, Hatház és Téglás. A speyeri szerződés megkötésének évében, 1571-ben Bihar megyéből a vizsgált területünkön 32 hódolt település volt, mind a szolnoki szandzsák debreceni náhie-jéhez beosztva. A török terjeszkedése Biharban csak a tizenöt éves háború során szűnt meg, amikor is a megye majdnem teljes egészében kikerült a hódoltságból Borosjenő vára visszavétele után. Ezért az időszakos kikerülésért nagy árat kellett fizetni, jóformán minden település elpusztult vagy időlegesen elnéptelenedett. Szabolcsi részeinkről 1589-ben 26 település tartozott a hódoltságba, köztük továbbra is Polgár, Nánás, Dorog, Hatház, Szoboszló, Csege, Szentmargita és Böszörmény. A hódoltsági adó vállalása nem jelentette a biztonságosabb életet, 1573-ban például a gyulai bég jóformán egész vizsgált területünket végig pusztította. A legnagyobb csapást a török oldalán harcoló krími tatárok 1594. évi betörése jelentette. 1597-98-ban huszonhat olyan települést vettek fel néptelennek, melyek közül tizenkettő többé nem települt be újra. A megtizedelt lakosságot az 1577. majd az 1585. évi pestis is jelentősen megritkította. A jobbágyság terheit külön súlyosbította az, hogy a hódoltsági területen is beszedte a magyar földesúr és az állam az adót. Szalánczy István írta: ,, . . . soha csak egy falu sincs, kit a török egyedül éppen bírna, hanem minden falunak vagyon magyar ura is . . ." A XVI. század végére Biharban a birtokviszonyokban jelentős változás állott be. Az egyházi nagybirtok jóformán teljesen megszűnt. Nagybirtokos egy van, Bocskai István. Nagykereki uradalmához öt falu tartozik. A szabolcsi részen a legnagyobb birtokos Báthori István, az övé Böszörmény, Pród és Tedej. Debrecen földesura enyingi Török István, akinek részbirtoka van Hegyesen, Szigeten, Tégláson és Újvároson is. A Csákyak három, a Ghiczyek hét, a Király család négy faluban egész vagy részbirtokos. A Bajoni család kihalása után a bajomi vár öt falu birtokával Hanhansen Honoriusé lett. Dorog, Nánás, Varjas, Vámospércs és részben Hatház, Szoboszló, Vid, Téglás, Macs és Pród a század második felében a tokaji vár uradalmi tartozékai voltak. Szabolcs megye déli része 1600 után hosszabb ideig elhagyott hódoltsági terület lett, ahova a dikátorok nem is tartották érdemesnek elmenni. A vidék természetes gazdasági, művelődési központja továbbra is Debrecen, a három országrész határán álló város, mely három felé fizet adót. hogy a hatalmasságoktól éppúgy mint a portyázó török, magyar és császári végbeliektől viszonylag háborítatlanságot váltva fejlődjön, erősödjön. A város ebben az időben szerzi meg az első nagyobb területeket a török által elpusztított falvak határából. Három vármegye fenyegetett népessége számára jelenti a nagyobb biztonságot, így jelentős a bevándorlás a városba. Debrecen ipara, kereskedelme - a jelentős távolsági kereskedelemmel - biztosítja a nehéz anyagi terhek mellett is az állandó gazdasági fejlődést. Területünk népességi viszonyaira jó képet nyújt Szabolcs megye eddig ismert legrégebbi dézsmajegyzéke 1556-ból. Szabolcs megye ebben az időben majdnem egész vizsgált területünket magában foglalta: észak-déli irányban Tedej tői Rétszentmiklósig, nyugat-keleti irányban Ohattól Kisgútig. A dézsmajegyzékből a népesség számára és a gazdálkodás szerkezetére alapos következtetéseket vonhatunk le. A falvak átlagos lélekszáma alatta volt a 200-nak. Jelentős települések Nádudvar (1000 felett), Püspökladány, Szoboszló, Böszörmény, Szovát, Polgár (500—800 között). A fő termény a búza, azután a rozs, emellett egyes területeken jelentősebb az árpa és a zab termesztése is. A termés néhány települést leszámítva csak a vetőmag- és kenyérgabona-szükségletet fedezte. Viszont az adatok igen nagymértékű állattartásról, elsősorban juhtartásról szólnak. A juhtartók sok esetben a szomszédos falvak legelőit is igénybe vették. A Hortobágy és a Sárrét legelőin igen jelentős volt a szarvasmarhaés lótartás is. A mezővárosokban - Böszörmény, Polgár, Csege, Szentmargita, Újváros elsősorban mezőgazdasági termelés folyik. Piacra termelő ipar csak Debrecenben van és itt a mezőgazdaság is árutermelő jellegű a XVI. század második felétől. A XVII. század első éveiben Bihar megye birtoklási viszonyaiban újból változások történtek. A megye területének egy része kincstári várak tartozéka lett. A legjelentősebb nagybirtokos továbbra is Bocskai István. Területünk településtörténetében nagy horderejű volt a hajdúk letelepítése, a tokaji várhoz tartozott Nánás, Dorog, Varjas pusztabirtokokra. Hatház, Vámospércs, Sima és Vid részbirtokokra, valamint Nagykálló mezővárosba és Szoboszlóra. Bátthory Gábor telepítette át a kállai hajdúkat Böszörménybe és Pródra, a második hajdúfelkelés után pedig Homonnay Bálint Polgárt és Szentmargitát adományozta nekik. A kuta73