A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Irodalomtörténet - Szíj Rezső: Kner Imre levelei Mata Jánoshoz

amit Önnek elmondok, kifejtek, megmagyarázok, ebből az egészért való felelősségből ered. Vannak, akik ennek ezt a fokát nem bírják, nem vállalják s akadt már, aki meg is lógott előle. Nem csodálom. Én azonban megmagyarázom magamnak, hogy ez az egyetlen szép, és élni érdemes életforma s igyekszem benne némi örömet is találni, így hát ki is bírom. Őszinte atyai elégtételemre az én zebulonom ma reggeli törülközés közben éppen ezt fejtette ki nekem. - A fene egye meg a fiatalságot, nem fűlik ehhez a foguk. Igaz, hogy kevesen látják ezt a példát maguk előtt - éppen az iskolát járó beteg, vagyis ama bizonyos középosztály fiai a legkevésbé. Ha aztán valamelyik rászabadul valamely olyan pályára, ahol alkotni kell, nem lévén szeme előtt atyai példa s a lehetőségekkel nem kapván meg a kötöttségek kellő dózisát, mást csinál. Éspedig azt, hogy mindig újat és eredetit kíván alkotni, s nem jót! - De úgy rémlik, ezt is elmondtam már, hiszen mindig csak ezt mondom. - Pedig pluszt adni az előző generáció eredményeihez csak úgy lehet, ha az ember nem kezdi dörzsölni a kemény fát a puhához, stbi, hanem igenis onnan indul, ameddig az előző generáció eljutott, de előbb az inasévek alatt átveszi a tapasztalás egyrészét. Innen van az az élettapasztalatom, hogy az inaséveknek nem szabad könnyűknek lenni, mert amit az ember nem idegzett be fiatalon, erős nyomás alatt, élményszerűen és gyakorlatban, azt később felette nehezen tanulja meg. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha az ember az előtte elért eredményeket tanulással akarja elsajátítani, arra négy-öt élet is kevés, s közben az élet megint csak túlszalad az emberen. No de menjünk tovább erről a pontról. Felettébb örültem annak, amit a tipográfiai kötöttségekről ír. Hát ez az. Itt van az eb elhantolva, amint Mály Gerő mondta egy marha filmben. Goethe ezt úgy fejezte ki, hogy in der Beschränkung zeigt sich der Meister. A tudók pedig tudják, hogy a szobornak az architektúra adja meg az értelmét, amelybe belekomponálták. Az a fene nagy művészi szabadság igen gyakran fejlik szabadossággá, míg a tipofráfiai kompozícióba való beleilleszkedés az egészért való felelősség ráeső részének vállalását jelenti és azt az egészséges kötöttséget, amely nélkül a fametszet nem válhat illusztrációvá. Jólesik, hogy ezt sikerült átadnom, ezt a felismerést, mert voltak emberek, akikkel évekig dolgoztam együtt s mégse hitték el. Én is Kozma által jutottam el végső felismeréséig és alkalmazásáig ennek az elvnek. (Most én is közbevetek, ez van soron levele során. A „Titelkupfer auf Stein" nem egészen vág a Schillers Ráuber-anekdotához. Inkább azt fejezi ki, hogy a Kupferről tudjuk, hogy mi, a Steinről nem, hát amavval csinálunk reklámot emennek. Mint ahogy állítólag Gutenberg is írott könyvként akarta eladni az első nyomott bibliáját. De emez anekdota azért egészen kitűnő, mert odavág, ahova én célzok, amikor azt szoktam mondani, hogy nálunk a tradíció sohasem Arany Jánosra, hanem Ábrányi Emilre utal. Vagyis a felhígított, másodkézi dologra. Gyóni Géza és nem Ady Endre stbi, hiszen bő sora van ennek nálunk.) Hát igen, a Divéky-dolog nagyon szomorú. így látom, ezt köztünk mondom, hogy egyszerű magyarázattya vagyon: a tütü. Mindenesetre szomorú és nehéz nekem, mert ő nyilván számít reám is itthoni letelepedése körül, de nekem nehéz lesz őt támogatnom. Útjaink Kozmával való találkozásomkor elváltak. Nekem volt néhány nagy élményem. Egyik ilyen volt, amikor 1914-ben egyhónapi külföldi utazgatás után hazaérkeztem. Akkor idegenből hazaérkezvén eszméltem rá, hogy mennyire más az, amit itthon újra látok s mennyire az enyém. Azon az úton találkoztam ővele is Brüsszelben s azután csinálta még nekem a tollrajzos könyveket, de úgy 1918-ra már elérkeztem oda, hogy tisztán láttam az utamat s megláttam azt is, hogy íme, ha valaki faj szerint bárki is, de itt él és ide tartozik, magyarabb lehet, mint ő, aki faj szerint ide 522