A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Irodalomtörténet - Szíj Rezső: Kner Imre levelei Mata Jánoshoz

jelképe. A rokonság, az ötletátvétel meglepő, de Kner Imre nem emelt kifogást ellene. Mata részéről érthető, ismerve archaizáló szenvedélyét. Kner Imre a szignetet illetően hasznos tanácsokkal látta el Matat, s hogy a szignet mellé a kiadó nevét nyomtatott betűkkel javasolja, részéről a stílus egységére való törekvés mutatkozik meg. Föltételezhette, hogy az Exodus modern betűt kívánó munkát vagy nem, vagy csak keveset ad ki, mert hiszen a régies formanyelvű, egyébként valóban remek, Exodus-szignet modern vágású betűt nem igen tűrt volna meg maga mellett. Kner Imre a stíluselemek egységére nagyon kényesen ügyelt. Etekintetben Matával könnyen juthatott egy véleményre, mert bármenynyire archaizált is Mata, a stíluselemeket nem keverte össze attól fogva, hogy a kérdéssel tisztába jött. Azokon az Exodus-kiadványokon, amelyek Matával kapcsolatban állnak, tapasztalható stílusbeli keveredést részben a helyi - debreceni - nyomdák elégtelen fölszerelése okozta, részben pedig az az elavult szemlélet, amely szerint annál érdekesebb, sőt, szebb, egy-egy kiadvány, minél többféle betűből készült, mindenekelőtt a címlap szövege. Érthető ezek alapján, ha Kner Imre a korabeli debreceni tipográfiáról igen lesújtóan nyilatkozott, bár ehhez tudni kell, milyen mértéket alkalmazott. Mert csak ahhoz képest voltak olyannyira elmarasztalhatok, alacsonyabb követelménnyel mérve a helyi nyomdák hellyel-közzel szebb kiadványt is elő tudtak állítani.

5 Kner Imre Debrecent nem ismerte alaposan. Egyik levelében bevallja tartozását, hogy látnia kellene a levéltár és a kollégiumi nagykönyvtár kincseit. * Ne tévesszük szem elől, hogy ezek a levelek a második világháború utolsó két évében íródtak. így érthető, ha a családi és társadalmi-politikai problémák sűrűsödnek bennük.

6 Kner Endre, Imre öccse és az üzemben társtulajdonos, mint munkaszolgálatos került az ukrán frontra s onnan nem is tért vissza. Bevonulásáig a nyomda könyvelését vezette, a tulajdonképpeni irányítást teljesen átengedte Imrének, amit mint résztulajdonosnak, sem volt oka megbánnia. Kner Imre szociális gondoskodására jellemző, hogy nem bocsátotta el munkásai fölösleges részét, még ezekben az időkben sem, amint hogy a korábbi években sem, amikor átmenetileg a munka megcsappant a nyomdában. Arra, hogy a szociális elégedetlenség egy helyen alkalmazott munkások között hogyan ütheti föl a fejét amiatt, hogy a másik átmenetileg kevesebbet dolgozik, de mégis 8 órányi bért kap, jellemző adatokat találunk e levelekben. Mindez Kner Imrét tapasztalatokban gazdagította ugyan az „emberi tulajdonságokról", egyébként azonban nem térítette le az „egészért" való felelősség útjáról. * A helyenként régies fogalmazás Kner Imrénél természetesen csak játékosság válaszképpen a Matáéra. Mata írásai zömében régieskedő stílussal élt, mert nem tudott szabadulni a múlt igézete alól. Talán nem is akart, s levelei címzésétől a könyvdedikációkig, a levélbeli fogalmazástól a tanulmányokig, élt ezzel a modorossággal. Neki egy kicsit jól is állt s ha nem hal meg oly korán, talán meg is szabadult volna tőle, valamint azoktól a fordulatoktól is, amik elsősorban mestere, Karácsony Sándor stílusára jellemzőek. Elvezetések és gondolatébresztő megjegyzésekben gazdagok e levelek. 5 L. Szíj Rezső: A debreceni bibliofila története. Déri Múzeum Évkönyve (Debrecen, 1966.). 6 L. Szíj Rezső: Az utolsó esztendők. Emlékezés Kner Imrére. Alföld, 1962. 2. sz. 101-106. 501