A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Irodalomtörténet - Csürös Miklós: Gulyás Pál hagyatéka. Gondolatok az Itáliához című vers kapcsán

sebészeti klinika laboratóriuma előtt с versekben (hogy korábbit is, későbbit is említsek) és másutt azt vallja, hogy az ember fölébe kerülhet a természetnek, a tudat legyőzheti a konstellációkat, az ösztönt, a vért, az összetételt. Füvek és testek. Föld és csillagok, boldogság és sejtek Gulyásnál valamiféle panteisztikus egységbe ringanak. A mítoszi időtlenséget a jelenkori eseményekkel, a kulturális élményeket a tudományos szemlélettel ugyanez az egyetemes egység olvasztja össze. Elmosódnak a különbségek idők és terek között. „Hallgasd, Milánó hogy morajlik! / Szinte táncol a fákon a levél, / reng a Nagytemplom kettős tornya. / Most emeli fel öklét a Vezér!" Milánó moraja, Mussolini kézlendülése debreceni fákat, tornyokat rendít meg. A gulyási képalkotást időbeli, térbeli, méretbeli ellentétek váratlan kapcsolása jellemzi. A „mikro- és makrokozmikus arányjátékra" a Kalevalából merített tudatos bátorságot, de mint önálló müvészegyéniségeknél lenni szokott, az ösztönzés csak a már meglevőt erősítette; hisz a finn eposzban való „megmerülés" előtt vagy tíz évvel írott A lámpában egy mélabús árnyék fölfelé a csillagokig, lefelé a tátongó sötétségig, Hádész tájaiig nyitott távlatot. De súlyos értetlenség volna nem felismerni képalkotása fejlődését: a harmincas években az ellentétek ,,öszszerántása" váratlanságában is hitelesebb, indokoltabb lett. Az az apróság, amitől az Alvilág megnyílik, az érett Gulyásnál nem egy közömbös optikai jelenség, hanem a „Vezér" talpa. A kis almafák Szent Péternek boltozatától pusztulnak el; Krisztus teste nem felhővé lesz, hanem gyújtogató és robbantó gépek súlyától roppan össze. Az Itáliához mondanivalójával és e mondanivalót közvetítő-kiegészítő képanyaggal kapcsolatos vizsgálódásaink tanulsága két irányba ágazik szét. A vers eszméje korszerű,- minden sora az emberiség értelmes létét veszélyeztető kataklizma rettenetével küzd. Babits a Jónás könyvében a kultúra cethalgyomrából száll ki a prófétálás partjaira; Gulyás a természetbe menekülés lehetetlenségét fogalmazza meg. Korképe reménytelen, de a való sötétje mögött a vágy fénye csillog, az új törvény hitetlen hite. A másik következtetés: képei világában egy modern szintézis körvonalai sejlenek föl. A fogalomkörök, ahonnan a képek származnak, változatosak, egymástól távol esők. A vers mágnesként szívja - és tartja - össze aktualitás és időtlenség, kulturális és tudományos ismeretanyag szemcséit. A szintézishez nincs még minden együtt, az elemek egyensúlya is kissé bizonytalan. E téren Gulyás inkább kezdeményező, mint betetőző; de törekvése nagyszabású, célja méltó századunkhoz. Nyelv és versformálás Tudatos, sőt tudós költő: amennyire természetesnek tartjuk ezeket a jelzőket Babits, Tóth Árpád, Weöres neve előtt, éppoly meglepőnek látszanak Gulyással kapcsolatban. Antik-időmértékes versei tele vannak „faragatlan", Fazekas hexametereire emlékeztető sorokkal. Jambusai szabálytalanok, népies formái meg mintha elütnének a korántsem naiv tartalomtól. A másik oldalon ilyen tények sorakoznak: Gulyás eredetiben olvasta az ó-izlandi Eddát, a finn Kalevalát, a román Ale mortuluit, hogy Aischylosról, Schillerről, Hölderlinről ne is beszéljünk. Nem túlságosan termékeny, de jelentős műfordító. Szép tanulmányokat ír világirodalmi élményeiről és magyar elődökről, kortársakról. Izgalmas esszében boncolgatja a líra műhelytitkát. 484