A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Néprajz - Dankó Imre: A váráshirdetés (Vásári plakátok)

tetésével, leírásával több helyen találkozhatunk. A Magyarság Néprajza ösz­szefoglalóan is ír róluk. 16 A falusi kisbíró az elöljáróságtól megkapta a hirde­tés szövegét, amit rendszerint a vásártartó helység elöljárósága küldött meg „közhírré tétel végett", és azt a dobszóra összegyűltek előtt felolvasta. Ahogy látjuk, ez a hirdetési forma sem független az írásos fajtától, de a dobolás, majd pedig az esetleges felolvasás (mert az ambiciózusabb kisbírók, dobosok sze­rették, és ma is szeretik a szöveget fel nem olvasni, hanem azt vagy betanulva elmondják, vagy saját szavaikkal a hirdetmény lényegét ismertetik) inkább a szóbeli, mint az írásos formák közé sorolják. A dobolásos vásárhirdetésnél sokkal inkább íráshoz kötött a publikáció, azaz a puklikációs hirdetés. Ma még ez a forma is él, bár az utóbbi két évtized alatt igen szűk térre zsugorodott össze. Kevés helyen alkalmazzák. A publi­káció lényege az, hogy meghatározott, hagyományosan ismert időpontban, ál­talában a vasárnap délelőtti templomozás után, a községháza (városháza) előtt egy erre a célra alkalmas helyről, vagy építményről (több helyen van publiká­ciós szék stb.) a hirdetéssel megbízott tisztviselő, a publikáló, a publikációs könyvbe a legutóbbi publikáció óta beírt, újabban csak beragasztott hirdetése­ket jó hangosan, hogy az összegyúlt „hírt hallók" jól hallják, felolvassa. Mind a dobolásos, mind pedig a publikációs hirdetés körébe azok a vásári (és egyéb) hirdetések tartoztak, amelyeket a vásártartó helységek elöljáróságai „a T. Czimmel szokásos hirdetési módon" való terjesztésre küldtek meg. Vagy­is a publikációt tartó helységek maguktól nem hirdettek, nem doboltattak, csak akkor, ha erre felkérést, értesítést kaptak. A vásári hirdetésekért sem dobolási, sem publikációs pénzt nem kértek; kölcsönbe ment. Az egyes helységek köl­csönösen doboltatták, publikáltatták egymás vásárait. Meg kell említeni, hogy a dobolásos és publikációs vásárhirdetés annyiban is kapcsolatban áll a másik hirdetési fajtával, tudniillik az írásossal, hogy a kihirdetésre megküldött vásári hirdetéseket dobolás, illetve publikálás után sok helyen és sok esetben kifüggesztették a község hirdetőtáblájára. Ahol a publi­kációnál a beragasztásos eljárást használták, ott csak abban az esetben füg­gesztették ki a hirdetést, ha több példányban küldték meg. Az olyan helyeken viszont, ahol a hirdetést beírták a publikációs könyvbe, a hirdetés kifüggesz­tésének nem volt semmi akadálya. Általában egy-egy vásári hirdetést egyszer doboltak és publikáltak. Elő­fordultak azonban olyan jelesebb vásárok, igényes adminisztrációval rendel­kező községek, amelyek a hirdetés megküldésekor arra is megkérték a közsé­gek elöljáróságait, hogy kétszer, sőt háromszor doboltassák vagy publikáltas­sák a hirdetményüket. Publikálásnál soha, dobolásnál is ritkán fordult elő, hogy vásári hirdet­ményt egymagában hirdettek volna. A publikálás egyik jellemző sajátsága ép­pen az, hogy egyszerre teszik vele közhírré az egy bizonyos idő alatt össze­gyűlt, összegyűjtött híranyagot, hirdetéseket. A doboláshoz legalább két-három hirdetést vártak össze, egyet egymagában csak akkor doboltak, ha elkéstek vele, és sürgetett az idő, vagy ha kimondottan ezzel a kívánsággal kérték a vá­sárhirdetést dobszó útján közzététetni. Az írásos hirdetés, amennyiben önálló, négyféle lehet. A legrégibb formá­ja a kalendáriumi hirdetés. Már a legrégebbi kalendáriumaink is tartalmaznak vásári hirdetéseket, az újabbakban pedig rendszeresen, a központilag, a keres­16 Magyarság Néprajza i. m. 251-252. 388

Next

/
Thumbnails
Contents