A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)
Néprajz - Papp János: A férfisiratokról
ták; a később lerakódott dalok kollekciójának mélyére kerültek, s mindennapi táplálékul az maradt felszínen, ami a magyar népzene legrégibb, legnemesebb részét képezi. Ügy gondolom, hogy e bemutatás elégséges ahhoz, hogy sejtesse és érzékeltesse Kocsis Gazsi Gáspár tudását, ami méltán emeli őt nemcsak a hazai, 10 hanem más nemzetek nagy népénekeseinek soraiba is. 1 ' Térjünk immár vissza eredeti témánkhoz, a férfisiratáshoz, melyre 1958 áprilisában, a mákófalvi szokásokról folytatott bizalmas, 18 baráti 1 " beszélgetéseink közben ő maga hívta fel a figyelmemet. Szó szerint idézem őt: „Tanár urat én mán rígóta ismerem. Azír szerettem meg ennyire, mer látom, hogy kedveli a mi dúdjainkat, sokra becsüli rígi szokásainkat. Szint' úgy vagyunk itt együtt, mint az igazi jó barátok. Mindent elmondhatunk egymásnak. Bizonyos vagyok felőle, ha én elárulom íletem egyik titkát, nem fogja azt ország-világ előtt becsmérelni. Nem fog csúfolkodni se velem miatta. Nígyszemközt vagyunk, most mondom el, amit akarok." ,,Arrul még nem teccik tudni, hogy nekünk három leángyermekünk született. Az első még piciny korába elhalt, tizenötbe. Valami hírtelen halál vitte el. Én akkoriba Kolozsvárt dogoztam a vasútnál. Ott kaptam a szomorú üzenetet, hogy meghalt a mi egyetlen kicsiny leányunk. Mikor hazaírtem és láttam, hogy az az ártatlan gyermek ott fekszik mozdulatlanul abba a gyászos koporsóba - tessík elhinni -, még a szívem ütíse is elállt. Nyomba meg akart hasadni. Hirtelen úgy elkapott a szomorú bánat, meg valami fájdalom, hogy csak siratni meg siratni tudtam. Bármerre is mentem, űzött a gond meg a búbánat. Tetézte bánatomat az is, hogy felesígem Kati, az a kűszívű öregasszony, még csak egy könnyet se tudott ejteni azír a gyerekír. Pedig nagyon szerette. Annyira magába tudta folytani a sajnálkozását - így vót ez az anyja temetísin is -, hogy egyetlen hang se jött ki a torkán. Anyja helyett én lettem a gyerekünk siratója." Kérésemre volt szíves felidézni korabeli siratóját - erről később, 1958 16 Az egyén daltudására vonatkozóan figyelemre méltó közléseket találunk Bartók Béla magyar népdalról szóló tanulmányában. Paraszténekesei közül Illés Pannát említi, kitől ,,- kb. 80 - dalt" gyűjtött. Ugyancsak ő említi, hogy Kodály Zoltánnénak mintegy 130 dalt sikerült lejegyeznie Kontz Júlia avasújvárosi (Szatmár m.) leánytól. Vö. Bartók Béla: A magyar népdal (Budapest, 1924) LXIX-LXX. 1. L. még erről Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest, 1941), 8. 1.; Járdányi Pál: A kidéi magyarság világi zenéje (Kolozsvár, 1943); továbbá C. Nagy Béla: Egy magyar juhászcsalád népdalkincse (Magyar Zene V. 1964. 2. szám) 143-150.; Szabolcsi Nevelők Könyvtára 3. füzet. Szól a figemadár (H. n. 1957), 16.; Domokos Pál Péter-Rajeczky Benjamin: Csángó népzene I. (Budapest, 1956), 147. 17 Vö. Bán Antal: Paraske asszony, a finnek híres énekmondója. Ethn. XXIV. 1913. 119— 120., továbbá Vargyas Lajos: Kollektives Schaffen in der Volksmusik. Acta Ethn. 1955. 395. L. még Kacarova-Kukodova Raina: Három bolgár nemzedék népdalénekesnői. In: Emlékkönyv Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára: Szerk.: Gunda Béla (Budapest, 1943), 235-243. 18 A jó kapcsolat, a bizalmas légkör megteremtésének fontosságára többen is felhívják a figyelmet irodalmunkban. Bartók Béla szerint, ha a „médium" nagyon „röstelkedő", érdemes „vele csak kettesben lenni". Vö. Bartók Béla: Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét? In: Bartók Béla összegyűjtött írásai I. (Budapest, 1966), 589. L. még A Magyar Népzene Tára V. Siratok. (Budapest, 1966) 7., valamint Vargyas Lajos: Hogyan gyűjtsünk népzenét? (Budapest, 1952), 22. 19 Itt jegyezzük meg, hogy a férfisiratás kérdésében szerzett adataimat kizárólag a gyűjtőadatközlő viszonyt helyettesítő „melegebb, baráti jellegű érintkezésnek" köszönhetem. Vö. Rajeczky Benjamin: Népzenekutatásunk útja, 1945-1965. (Magyar Zene VI. 1965, 2. szám) 127. 336
