A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Néprajz - Papp János: A férfisiratokról

Papp János A. férfisiratókról . . . az ősi eltűnt kornak Emlékei bennünk forrnak, S ízük annál édesebb, A nap mentül fényesebb. VIKÁR In medias res szükségesnek tartom kijelenteni: Tanulmányomban elsősorban adatok közlésére törekszem, s mintegy szeretném felhivni a kutatók figyelmét arra a folklór jelenségre, mellyel terepmunkám közben szembetaláltam magam. Nevezetesen azokra az esetekre, amelyek arról tanúskodnak, hogy a halott elsiratása férfiak körében ma is előfordul,

1 s miként a nők, jajszóval adják meg szeretteiknek a végtisztességet. Idevonatkozó gyűjtésem alapján úgy látom, hogy a szokatlan jelenséget a hagyományőrző közösség támasztotta követelmények,

2 a szubjektum lélektani indítékai

3 és rátermettsége,

4 pillanatnyi „elidézettsége",

0 s mindezen tényezők'

5 bonyolult kapcsolatai magyarázzák. Hadd említsem meg nyomban, hogy a férfisiratásra vonatkozó egy konkrét adattól' (melyről később részletesen is szólok), továbbá sejtéseket ébresztő jelzésektől

8 eltekintve nem találtam utalást a hazai népzenekutatás irodalmában, de a szokással kapcsolatos más leírásokban sem. Éppen ellenkezőleg, mert ami a témával kapcsolatban néprajzi irodalmunkban fellelhető, ab ovo ellentmond felvetéseimnek, és tagadja a férfiak részvételét a szokás gyakorlásában. Tehát 1 Vö. Magyar Népzene Tára V. Siratok. (Budapest, 1966.) 47. és a Jegyzetek 202. 2 Kodály Zoltán-Vargyas Lajos: A magyar népzene. III. kiad. (Budapest, 1952), 38., L. még Kiss Lajos: A Magyar Népzene Tára III. kötetéről (Űj Zenei Szemle V. 1954, 9. szám) 23.; Továbbá a Magyar Népzene Tára V. Siratok. (Budapest, 1966), 30. 3 Az elhunyt személy és az őt elsirató egyén kapcsolatának intenzitására gondolok, mely a szeretetben, a magáramaradottság érzésében, és az elvesztés okozta fájdalomban konkretizálódik. Adatközlőim szavaival: „Nincs még egy ilyen szerető anya", ,,A lelkedet is kitetted értük", ,,Itt hagytál árván bennünket", ,,Ó, de nincs mán nékem senkim a világon", „Nincs mán aki irányítson minket" stb. 4 A jó hang, a jó zenei hallás és a költőiség szerepét adatközlőim közül többen is hangsúlyozták: „Születni kell erre", „Jól tudta a szókat a kótájával egyeztetni" stb. Vö. Kodály Zoltán-Vargyas Lajos: A magyar népzene. III. kiad. (Budapest, 1952), 38. és a Magyar Népzene Tára V. Siratok. (Budapest, 1966), 9. 5 Asztalos János nyírábrányi adatközlőm szóhasználata, amit így magyarázott meg: „Az elidézettsíg az a szomorú perc, amikor egy ember addig jut, hogy magán kívül lesz és megindul a lelkülete". Az elidézettség tehát a magasfokú lelki feszültség, ami csak a siratásban oldódik fel. Kocsis Gazsi Gáspár mákófalvi énekesem ezt így fogalmazta meg: „Mást se tudtam tenni, csak siratni meg siratni". 6 Itt csupán azokat a tényezőket említem, melyeket adatközlőim emeltek ki siratásaik magyarázataként. 7 L. Magyar Népzene Tára V. Siratok. (Budapest, 1966), 571-573. és 998-1002. 8 K. Kovács László idézi az öreg Lovász András szavait Zentelkéről: „ . . . A halott menyeinek már illik, hogy sirassa. Néha a férfi közeli is siratja. Csak a nők szoktak siratni... de van egy-egy könnyelmű férfi, aki szintén ordibál". K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése (Kolozsvár, 1944). Lábjegyzet: 781.; L. még Magyar Népzene Tára V. Siratok (Budapest, 1966). Lábjegyzetek 192. és 202. 333