A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Történelem – Geschichte - Orosz István: L’extension de la culture ? rotation „libre” dans le Nord-Est de la Hongrie ? la fin du XIXe siecle

ezt az egyre inkább osztályharcos töltésű mozgalmat. Ezekben az elterelő szándékú íráshalmazokban is van azonban néha egy-egy reális megjegyzés, számadat, vagy következtetés, ami sejteti a társadalom valóságos állapotát még a polgári értékítélet alapján is.

4 A történelmi tény valóban az, hogy a kilencvenes évek végén a szegényparasztságot a földkérdés, a megélhetési viszonyok javítása a munkalehetőségek biztosítása és - mivel ekkorra már beigazolódott, hogy ez csak politikai csatákban lehetséges - a mindennapi politikai harc tartalmának, módszereinek és kereteinek fejlesztése kötötték le. Teljesen helytálló Veres Péter véleménye az ekkori balmazújvárosi hangulatra: „Földosztás kell és igazság. Elpusztítani, eltörölni mindent, ami és aki a szegényparasztság ellensége." A mezőgazdasági munkások harca egyre szervezettebb, harci eszközei egyre változatosabbak és hatékonyabbak. És az izgalom, amely benne élt a falu szegénységének többségében „közös izgalommá.. ., osztályharcos mozgalommá terebélyesedett." Voltak sokan, akik nem a harcot, hanem a faluból való elköltözést, vagy a más községben, városban való munkavállalást választották. Különösen a napszámos rétegből - akik száma jelentős és csak a jó termésű években jutottak valamennyien munkához - közülük számottevő a munkaerő-elvándorlás a szerepi földbirtokokra és a püspökladányi hitbizományi birtokokra. A községben nyomon követhető, hogy a föld nélküli agrárproletárok (napszámosok, kubikusok, summások, uradalmi cselédek, hörcsögösök), a kevés földdel rendelkező (1-2 hold rossz minőségű szikes „birtok") és kisbérlő félproletárok, a szegényparasztság egésze már 1890 előtt is „lázadóban" voltak. De még nem kellő az eszmei-politikai tisztánlátás, nem alakultak ki a legcélravezetőbb harci formák és nem nőtt még fel a paraszti harc községi vezérkara sem. A parasztság többsége a 80-as években még a függetlenségi eszme hatása alatt volt. Kormányellenes, de egyre határozottabban rajzolódott ki a szegényparaszti akarat és igény, hogy a harcot itt kell megvívni a nagybérlőkkel, gazdatisztekkel, a társadalmi ranglétrán magasra kapaszkodott nagygazdákkal.

5 A harc tudatosságának emelésében, a politikai elemek növelésében és fejlesztésében nagy jelentősége van a paraszti olvasóköröknek, amelyek jóval a szociáldemokrata pártszervezetek megalakulása előtt létrejöttek. A különböző egyesületek, olvasókörök nagy számban alakulnak már az 1850-es években. Az országban többfelé indult akció a parasztbirtokosokat magába foglaló egyesületek szervezésére, de ezek még nem érintették a szegényparaszti tömegeket és ugyanakkor a kisbirtokos parasztságnak is csak egy csekély töredékét ölelték fel. Nem sok idő telik el és ezeknek a csak parasztbirtokosokra korlátozódó szervezkedéseknek megváltozik az iránya. A 60-as évektől „főleg az Alföld egykori parasztpolgárságú mezővárosaiban a megoldatlan helyi társadalmi és gazdasági kérdések miatt számos olvasókör, népkör, vagy önmívelő egylet alakult." Ezeknek céljuk, rendeltetésük és összetételük is más mint az ezt megelőző gazdaegyesületeknek. Az „úri kaszinók"-kai szemben sok olvasókört kifejezetten földmunkások látogatnak, bár ez nem általánosan jellemző az országban. Ha nem is ez az általános, de már abban mindenképpen fordulat, hogy a szegényparasztság is közeledett e körökhöz, legtöbb helyen a falusi-városi szegényparaszti népesség szervezését is szükségesnek 4 Többek között a Pesti Hírlap írja még az 1891. május 3-i számában, hogy a gazdag és szegényparaszt annyira gyűlöli egymást, hogy csak egy szikra kell és ez a lappangó és nyílt gyűlölet azonnal lángra lobban. 5 Veres Péter: Falusi Krónika (Bp. 1956.) 176., 177., 188. 182