A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Történelem – Geschichte - Komoróczy György: A debreceni céhesipar reformkori helyzete (1820–1848)

hanem őrlőssel dolgoztatott, vagy másképpen oldotta meg a munkairányítás feladatait. A statisztikánk nem közli a malmokban alkalmazottak összlétszámát, erre nézve csak következtetésekre vagyunk utalva. A malomipart esetleg külön tárgyaló monografikus feldolgozás a jövőben feltételezhetően ezekre a kérdésekre részletesen ki fog térni. A kapitalista irányú fejlődés ellentmondásaira a malomiparral kapcsolatban jellemző az a per, amely a molnárcéh és annak egyik mestere: Jándi Mihály malombérlő között zajlott le. Ez a per sok vonatkozásban feltárja a statisztikánk által közölt adatok eltéréseinek okát is. A céh beperelte a törvényszék előtt Jándi Mihályt és cselédjét: Bányai Mihályt, mert a bérlő utóbbit „mint rendes molnárját" tartja és foglalkoztatja a vámból részére kifizetett egynegyed haszonrész fejében. A céh kifogásolja ezt a munkaviszonyt azzal, hogy az alkalmazott személy „nem céhbeli mesterember, s ide minden engedély nélkül vette lakását" Vértes községből. A malom egyébként a város tulajdona volt. Az 1836. szeptember 15-én lezajlott tárgyalás alkalmával az alperes bérlő, Jándi kifejtette, hogy „ha a molnár céhet más mesterségbeli társaságokkal öszszevetem, ezek amattól sokaktól különböznek. Más céhekbe az u. n. kontár mesterembert bevétetni magam sem igen engedném, mert az ilyen senkivel összeköttetésben nem levő, senki alatt, mint egy cseléd, nem lévő, hanem maga személyében egy külön mesterembert tenne. De ha most egy molnárcéhet felveszek, ezeknek egyes tagjai nem a maga tulajdonában, hanem a gazda, akié a malom, vagy malmok jószágában, mintegy cselédképen lakik. Továbbá úgy lehet a molnárcéh tagjait nézni, mint valamely íabrikában, vagy manufaktúrában munkálkodó személyeket, ahol, ha valamely szék üresen maradna, avagy a iábrikának tulajdonosa nem onnan hozhat-é a megürült helyre munkást, ahonnan néki tetszik? És vájjon a többiek tartoznak-é a magok társaságába bé nem fogadni? Sőt, itt még másképen is van a dolog, mert a fabrikában mind a tulajdonos, mind a munkások szorosabb egybeköttetésbe vannak egymással, mint mind a malmok tulajdonosai, kik egyes s egymással összeköttetésbe nem lévő személyek... Itt mindenki csak annak mintegy cselédje, akinek malmában lakik." A perben az érdekelt molnár: Jándi kijelentette, hogy „. . . különben is már most olyan időben élünk, melyben a céhek nem annyira virágoztatják, mint inkább gátolják a mesterségeket..." A törvényszék az érvelést elfogadva a vádlottat felmentette. A részletes összeírások adatai szerint téves az a korábbi állítás, hogy Debrecenben 1840 körül a vízimalmok mellett 96 szárazmalom működött. A már bemutatott adatok többszáz malomról tájékoztatnak, amelyek között nem nagyobb üzemekre, hanem egyszerű őrlési felszerelésre kell gondolnunk. A 40-es években több alkalommal felmerült a gőzmalom alapításának szükségessége; 1843. október 2-án járult hozzá a tanács egy ilyen irányú részvénytársaság megszervezéséhez, amely 1844. július 28-án létre is jött és alapszabálya 30 éves együttműködést mondott ki a „Debreceni Első, s kizárólag kiváltságos Gőzmalom- Társaság" címen. Az egyik nagyvállalkozó, Rádl József, 40 részvényt jegyzett, ami a 409 részvény mellett közel 10%-ot jelent. A jegyzők között több kereskedő volt, s ez minden esetre a kereskedelmi tőkének egyik behatolási formáját mutatta meg. A gőzmalom mellett Rádl József 1847-ben egy „kisszerű, csak 6 vagy 8 erejű gépmalom" felállítására kért engedélyt, amelyet a tanács azzal a megokolással adott meg, hogy „minden ilyen műipar haladását elősegitő gépeknek 157