A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Történelem – Geschichte - Rácz István: Az országos nemesi jogok élesztése a hajdúvárosokban

A XVIII. század második felétől a közigazgatási költségek fedezésére ún. háziadót (domestica cassa) is kiróttak a hajdúvárosokra. Ez általában évente 10 ezer forint körül mozgott, tehát a hadiadó felének felelt meg. Országgyűlések éveiben azonban ez az összeg jelentősen megemelkedett. Pl. az 1833/34. évben 22 065 hadiadó mellett 21 581 forint háziadót fizettek, tehát ebben az évben a kétféle adófajta összege csaknem egyenlő volt.

4 A hajdúvárosok lakóit bizonyos mennyiségű egyházi adó is terhelte, melyet anyagi erőforrásaiknak megfelelően vetettek ki rájuk. Ez méreteiben meg sem közelítette az előbbi két adóformát, azonban mindenképpen sokasította a hajdúk adóterhét. Böszörményben pl. négy osztályba sorolták a lakosokat, s ennek megfelelően fizettek 1834-ben fejenként az első klasszisbeliek 3 véka búzát és 5 váltóforintot, a másodikhoz tartozók 2 véka búzát és 3 forint 20 krajcárt, a harmadikba osztottak 1 véka búzát és 1 forint 40 krajcárt, és a negyedikbe soroltak 1 váltóforintot.^ Kötelezettségeiket városi közmunka egészítette ki. A közmunkát különböző dolgokra fordították. Ezzel műveltették meg a városi és az egyházi földeket, tartották rendben az utakat, árkokat. A legsúlyosabb közmunka azonban a hosszú fuvar volt. Az adó fejében összegyűjtött élelmet és takarmányt a városok lakosságának kellett a távoli vidékek katonai raktáraiba fuvarozniuk, Aradra, Váradra és Munkácsra. A hosszú fuvar méreteire jellemző, hogy 1789-ben a nánási lakosok már arról panaszkodtak, hogy esztendőnként ötször is elhajtották őket Váradra és Aradra.

6 Annak ellenére, hogy az eredeti hajdúszabadság a fenti adófizetésekkel lényegesen megkevesbedett, a megmaradt mentességek és különösen a földszerzési lehetőségek, állandóan csalogatták a hajdúvárosokba a környező megyék népességét. A nagyarányú beköltözésre jellemző, hogy a hajdúvárosok népessége az 1777-1846 közötti hét évtizedben megháromszorozódott: 23 ezerről 69 ezerre növekedett.

7 A beköltözöttek többsége jobbágy volt, de igen sok nemes is közéjük vegyült. A jobbágyokat a személyes szabadság és a szabad hajdúföld vonzotta a hajdúvárosokba. A bevándorolt nemesek jobbára armalisták voltak, akik csak nemeslevelüket mondhatták magukénak, s kutyabőrükhöz a hajdúvárosokban szereztek földtulajdont. Így végül is a hajdúvárosok népessége a reformkorban már 3 rétegből tevődött össze. A törzsökös hajdúkból, akik katonai érdem fejében nyerték a hajdúföldet és a kiváltságot. Nemesekből, akiknek nagyobb része más törvényhatóságokból költözött be a hajdúvárosokba, s itt hajdútelken laktak, azokat tulajdonukba vették és azután éltek. És végül nem nemesekből, azaz parasztokból, akiknek egyik része ugyancsak hajdútelket szerzett magának, míg a másik része zsellérként élt a hajdúvárosokban. Ezeket, a jobbágyokhoz hasonlóan, a hajdúvárosokban is colonusoknak és inquilinusoknak nevezték.

8 Sajnálatosan a rétegarányokra az egész Hajdúkerületre nézve számszerű adatokkal nem rendelkezünk. Ügy véljük azonban, hogy a nánási arányok irányadóak lehetnek más városok társadalmi tagozódása vonatkozásában is. Itt 1836-ban a város társadalmi következőképpen rétegződött: 4 HBm. lt. Hajdúkerület jkv. IV. A. 502/a/28. P. 127-127/a. 5 HBm. lt. Hajdúböszörmény jkv. V. A. l/a/38. P. 35. 6 HBm. lt. Hajdúnánás jkv. V. A. 30l/a/6. P. 763. 7 Balogh István: Hajdúság. (Bp. 1969) 60. 8 L. az alább közölt Függeléket. 124