A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Történelem – Geschichte - Rettegi Istvánné: A szerepi „Nemes Communitas Protoccoluma” (Adatközlés)

tani. Vannak természetesen olyanok is, akiken fogott a büntetés. Ezeknek a neveivel nem találkozunk többet. A „rossztevőkkel" áll szemben a megsértett közösség. Az ő szempontjukból életbevágó, hogy el tudják-e intézni kisebb költséggel, kevesebb fáradsággal ügyüket. Ezt a feladatot „Bírák uraimékra", a legtöbbször „egyező akarattal", a közösség teljes egységével, ritkán szótöbbséggel választott hadnagyra, és az általa választott társakra, az esküdtekre, kishadnagyokra bízta. Egy megtévedt kishadnagy kivételével nyugodtan rájuk is bízhatta. Kötötték őket a statútumok, de kötötte őket a közösség iránti felelősség. Jellemző, hogy egyetlen alkalommal büntettek „hivatal nem vállalás" miatt hadnagyot, kishadnagyot. Akár maguk közt, akár a falu bíráival mint „két fél tanács" együttesen tárgyaltak, türelmesen végighallgatták a panaszost, a bepanaszoltat. Ez különösen nehéz akkor, ha asszony a vádló vagy a vádlott, mert ők elhúzták bőbeszédűségükkel a tárgyalást. Sokszor napokon át tárgyaltak, amíg csak újat tudtak mondani a felek. Máskor lezárt ügyeket is elővettek, ha új bizonyíték merült fel, akár évek múlva is. Gondot fordítottak megfelelő bizonyíték keresésére, a nyomozására. Legtöbb esetben sikerült létrehozniok a békességet, a megegyezést. Kevés a fellebbezés ítéleteik ellen: izgágák, hetvenkedők részéről érték őket igaztalan támadások, „dehonestálások", ilyenkor jó példát adtak önfegyelemből, megbocsátásból. Ítéleteik megfontoltak, helytállók, javító szándékuk nyilvánvaló. Lélektanilag nagyon is indokolt, hogy sokszor kértek és foglaltak írásba reverzálist. Az írásba foglalt ígéret sok embert jobban kötelez. A büntetés kiszabásában méltányosak voltak. A hadnagyok sem voltak magas múvelségü emberek, de megfontoltak, bölcsek, emberségesek. Egyeseket közülük többször is megválasztották. (Pl. Mile Györgyöt, Hizó Sándort, Mile Benedeket, Mile Mátyást, Hizó Istvánt, ifj. Mile Pált, Mile Benjámint, Hizó Imrét, Hizó Mihályt.) Csak betűalakjaik, helyesírásuk kezdetleges. Szép bihari magyarsággal szerkesztett mondataik élőbeszédként hatnak. A pecsétet, protocollumot, lajstromot, aktákat gondosan kezelték, a pénzről pontosan elszámoltak. Nem is lehettek mások. Minden lépésüket a köz ellenőrizte. Nemcsak a nemes vármegye és a helyi nemesi közösség, hanem a helység nem nemes lakói is. Egyet lehet érteni azzal a szokásukkal, hogy ifjaknál mindig jelezték, kinek a fia. Ez nemcsak azért volt, mert több hasonló nevű akad a helységben, hanem azért is, hogy a szülők felelősségét is hangsúlyozzák. Szűkös életüket bizonyítja, hogy a pénzbüntetés, vagy adósság megfizetése komoly gondot okozott az elítéltnek, az adósnak. Ez nem mindig a fizetendő összeg nagyságán múlt. Mikor pl. egy tyúk 8 forint, egy pár egyéves tinó 45, egy hároméves csikó 30 bankó forint, 60-120 forint egy ház kikiáltási ára, és nem sokkal több a vételára sem, ekkor négy, vagy akár 40 forint sem látszik soknak. Mégis gyakran kellett későbbre, vásár utánra, jeles ünnepnapra halasztani a fizetés időpontját, vagy részletben megállapodni. 119