A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Történelem – Geschichte - Rettegi Istvánné: A szerepi „Nemes Communitas Protoccoluma” (Adatközlés)

nádja és apró vagyontárgyai kiadatását kérte. Az anyós, mivel néhai fia házasságából gyermek nem származott, magának kérte ítélni, mert „anyai terhes gondoskodással nevelte lel, és kevés vagyonának takarítója, sőt szaporitója" ő volt. Az özvegy szerint néhai férje felnevelésével „a természet szavát és azon édes ösztönt követte, mellyel minden édesanya magzatja eránt lorró szeretetből" tesz. Ha tartotta is néhai férje jószágait, négy esztendeig négy köblös föld minden termését elvette érte. Bárándról, ennyiért, idegen is eltartotta volna. Néhai férje utód és végrendelet nélkül halt meg, így törvény szerint minden özvegyét illeti. Az eskü alatti vallomásokból az özvegy állítása bizonyult igaznak, aki Werbőczi Tripartituma 1. r. 98. cikkelyére, s az 1687. évi törvények 11. §-ára hivatkozott. Az anyóst marasztalták el: a visszatartott javak kiadására, 25 forint költség megtérítésére ítélték. A per alatti, volt menyét sértő kifejezéseiért ismét 25 forintra, a Hadnagyi Szék megtámadásáért, s „Birói tekintete megvetésével orcázni bátorkodván", ismét 25 forintra büntették. Részleteiben is nagyon csúnya per ez. A tanúk vallomásából, per alatti magatartásából kitűnik, hogy az anya valósággal haszonélvezője volt fia munkájának, menyét gyűlölte, és kisebb fiával együtt, akit bátyja halála után azonnal haza költöztetett gazdának, valósággal elüldözték a fiatal asszonyt a háztól. Élete anyósa folytonos veszekedése, hánytorgatása miatt addig is alig elviselhető volt. A nem nagyértékű javak feletti marakodás, az anya önzése szomorú képét adja a gyermektelen nemesi özvegy sorsának. A nemesi szék nagyon alaposan, türelmesen tárgyalta ezt az ügyet is. A protocollumban róla felvett jegyzőkönyv a 77. oldaltól a 90-ig terjed. Megállapítható az is, hogy a fiatalaszszonyt jogász készítette fel a tárgyalásra, amellett maga is ügyesen csoportosította érveit. Az anyós fellebbezett az ítélet ellen. A felperes egyik keresetét, mivel „a Hadnagyi Szék bíróságát lelyül haladja a Törvény rendes útjára utasította". Április negyedikén vontak felelősségre egy férfit, aki március 31-én „a Helység házánál", melyet minden ember tiszteletben tartani köteles - istenkáromlásokat, fenyegetéseket követett el, Hizó Imre főhadnaggyal a tanácsházban csak azért, mert őt haza utasította „minden pirongató, vagy sértő szó nélkül" - durván kötekedett. Tettleg bántalmazta, halállal fenyegette; csúf káromkodások közt az egész falut megfenyegette. Ezért, és még az 1832-ik esztendőben elkövetett „vérengző, erőszakos tettéért is a lő szolgabír ónak jelentik, nem lehetvén ezt a nagytekintetü gonosz tettet itt helyben elvégezni". Április 5-én két testvér kötött egymással szép atyafiságos egyezséget. (91. oldal.) 1833. április 17-i keltezéssel a következőket másolták a protocollumba Szerep Helység protocollumából: Az egyik nemes önként elismerte, hogy az utcán a nótáriust - minden ok nélkül - szidalmazta, a Helység kulcsra bezárt utcaajtaját betörte, a nótárius pitvar ajtajánál káromkodott, az utcán járókat megbántotta, Istent káromolta, március 31-én pedig tettleg bántalmazta és „durva káromkodásokkal, éktelenül, tele torokkal eltikkadásig" szidalmazta, halállal fenyegette az őt szép szavakkal hazautasító hadnagyot. Megsértette a Helység házát, s közrendet, a csendességet. Példás, de méltó büntetésre tette magát ezzel érdemessé. Hozzá adva azt is, hogy korábbi cselekedeteiért a Nemes Vármegye öt esztendei börtönre ítélte. Jobbulásának kevés jelét adta. A mostani tettét kivizsgáló vármegyei esküdt a vármegye börtönébe kísértette volna, de az elöljárók közbelépésére „leloldoztatott oly háládatos köszönettel tett kötelezettsége mellett, hogy 50 Ft-okat pünkösdi vásárra lelizetni tartozik. 107