A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)
Régészet, Ókortudomány - Sz. Máthé Márta: Középső bronzkori fegyverlelet Téglásról
feltételezi, hogy nem zárt leletről van szó'' 3 . Milleker B. szerint itt csak egy A típusú csákány került elő 44 . Nem ez a helyzet a szaploncai (Säpinta) 4 " lelet esetében. Hajdúsámsoni típusú korongos csákány mellett olyan .tárgyak is előkerültek, amelyek koszideri típusú leletegyüttesekben fordulnak elő általában, mint pl. a pusztaszentkirályi vagy mezőberényi leletegyüttesek. Tipológiailag tehát a hajdúsámsoni (apai) horizonthoz tartozónak veszi D. Popescu a leletet, de mégis fiatalabbnak keltezi, a koszideri típushoz közelebb. Ezzel igazolni véli korábbi feltevését, amely szerint van, de nem jelentékeny időkülönbség az A és В típus között, tehát a két középső bronzkori leletcsoport között 46 . A leletegyüttesek kezdetét meglehetősen koraira, a romániai bronzkor második periódusának elejére teszi, ami a hazai középső bronzkorunk elejének felel meg. Az A és В típus közötti minimális időbeli különbség mellett szól a szeghalom-károlyderéki lelet is, bár Mozsolics átmeneti típusnak veszi a lelet nyélgyűrűs csákányát és a hajdúsámsoni horizontba sorolja 47 . Bóna István a középső bronzkornak ezeket a nagy leletegyütteseit az Alföld és Erdély népei kincshagyatékának tekinti, amelyek a középső bronzkort megszüntető nagy népmozgás következtében kerültek a földbe 48 . A leletekben található típusokat származásuk szerint csoportosítja és így jut arra a megállapításra, hogy a korongos csákányok helyi törzsi műhelyekben készültek. A keleti részeken előkerült tömör markolatú rövid kardok északi mintaképek alapján, a helyi fémfeldolgozó műhelyek termékei. (Az apai 2. sz. kard pedig egyenesen északról származó típus.) Bóna apa-gaurai műhelykörnek nevezi a harcicsákányokat, kardokat, kézfejvédő tekercseket készítő fémművességet és a feltehetően a középső bronzkor utolsó harmadában kialakult, a Felső-Tisza és Szamosvölgyben megtelepült felsőszocs-sztánfalvi csoporthoz köti 49 . A román kutatás általában az ottományi kultúrához 50 köti az apa-gaurai kör termékeit (konkréten: Nagyvárad, Apa, Gaura, Gyapjú 51 , Gyulavarsánd). Ezt erősítik meg az ottományi ásatás „ottomány III" rétegében talált koszideri típusú leletek között egy Nestor B A korongos csákány korongjának öntőmintája is 52 . Egyedül a szaploncai leletet tartják a felsőszocs-sztánfalvi csoporthoz tartozónak, esetleg a gaurait is 53 . 43 Popescu: Dacia VII (1963) 94. 44 Milleker Bódog: Délmagyarország régiségleletei a honfoglalás előtti időkből, I—III. (Temesvár, 1897-1906.) 89. Temespaulis. 45 Popescu: Dacia VII (1963) 99. 3. kép. Inventaria R 8. a-b. 46 Popescu: Dacia VI (1962) 434. 47 Mozsolics: Bronzefunde, 165., 12. t. 48 Bóna István: Geschichte der frühen und mittleren Bronzezeit in Ungarn und im mittleren Donauraum. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae. Sectio historica. Tom. III (1961) 3-22. 21. 49 Bóna: AUB III (1961) 17. 50 Legújabban a kardleletek kapcsán: Alexandrescu, Alexandra: Die Bronzeschwerter aus Rumänien. Dacia X (1966) 117-189. 116. 51 Hampel József: A n. múzeumi régiségtár gyarapodása. Arch. Ért. XII (1892) 374. és V. t, Inventaria R 12. Rosiori = Gyapjú, Gyapoly, Gepiu, Deapoli. 52 Ordentlich, Ivan: Poszelenyija v Otomani v szvete poszlednyih raszkopok. Dacia VII (1963) 115-138. 136. 18. rajz. 53 Inventaria I. R 8 a-b, 4. 5 Déri Múzeum évkönyve 65
