A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

A Móricz Pál Centenáris Emlékülés anyagából - Molnár József: Móricz Pál és Hajdúnánás

bán, az egyik nagyon virágos, nagyon aranyos szobában egy gyönyörűséges fiatal fehércseléd képét látta meg a falon. Ahogy meglátta ezt a képet a franciák császára: lángbaborult az arca. Hangosan dobolt a szíve és egyszeriben tudakolta a főlakájtól, kicsoda az a gyönyörű nőcseléd? Midőn pedig megtudta, hogy nem mást ábrázol a kép, mint a világszép Mária Lujzát, a Ferenc császár legkedvesebbik lányát, rögtön lóra ültette fullajtárját és utána szalajtotta Ferenc császárnak azon üzenettel: sem magát, sem országát nem pusztítja többé, sőt hű frigyestársa lesz, ha Ferenc császár Mária Lujzát hozzáadja feleségül, de még ráadásul harmincezer magyar katonát is kívánt, akit majd kiválaszt a többi közül. így lett azután Mária Lujza a nagy Napóleon császár felesége. Király volt ebben a lakodalomban még a kiszolgáló vőfély is." Folytathatnám még az alakokat s a szülőföld szépségét s a hozzáfűződő emlékeket, amelyek műveiben halhatatlanná tették Nánás városát. De ennyi is elég kedvébresztőül művei olvasásához. Móricz Pál a múltat siratgatta, s nagy értéke, hogy megőrzött a rég letűnt múltból emlékül és tanulságul annyi drága emléket. Műveiben lelke legjavát adta s feltámasztotta a Hajdúság múltját és jelenét, amely ma már múlt. A múlt és saját kora ott vibrál, ott remeg azokban az írásokban, amelyek művészi költőiséggel mutatják meg ennek a tájnak szépségét, lakóinak hűséges arculatát. Hiteles adatok, valóságos néprajzi adalékok színeződtek és nemesedtek művészi, irodalmi szépséggé. Nem volt Móricz Zsigmond tehetségével mérhető nagy író, de Mikszáth Kálmán szavaival élve: „Az irodalom nagyban és egészében a közepes írók kezében van, ezek tartják fel jellegében és nívójában meddő időszakokban, várván a megszületendő nagyokat, akik csak ritkán jönnek és többnyire egyenként. A közepes írókra kell vigyázni, hogy szűkös időbe ne hozzák az idegen szellemet. . . szomorú processus ha behozzák. Éppen az a lefolyása, mint a cukorbetegségnek. Míg kevés cukortartalom jut a vérbe, nem lehet megérezni, sőt talán jó is, de ha eléri az ötven percentet, a test elfonnyad, vége - nincs többé nemzeti irodalom." Móricz Pál a szülőföldnek volt a rabja, „tisztán és gondosan" megőrizte annak minden drága kincsét.Múveiben a késő utódok megtalálják azt a különös világot, mely tanulság a mához, hiszen a múltból megyünk a jelenen keresztül a jövő felé. Az általa „pusztuló világnak" nevezett ősi hagyományokat azonban, ma már biztos hitünk van efelől, fel kell kutatni, meg kell becsülni s az ő műveiben kincsesbányáját találjuk meg egy elsiratott múltnak. 591