A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

A Móricz Pál Centenáris Emlékülés anyagából - Molnár József: Móricz Pál és Hajdúnánás

nagy búsan haza indult a szülőföldre. És a rettegett huszár, sok-sok éven át csöndesen, békésen szántogatta, boronálta azt az áldott, kövér hajdú földet. . . mikor pedig néhány évvel ezelőtt csöndesen a jobblétre szenderült az öreg Bocskai-huszár, az öreg honvédek megadták neki a végtisztessséget." Volt a gimnázium szülőföld gyűjteményében egy fénykép, amely 1910ből a még élő nánási szabadságharcosok közül ábrázolt néhányat: Fekete Jánost, Mészáros Sándort, Tar Mihályt, Timári Jánost, Hadas Ferencet, Szakmári Sándort és Kovács Lajost. Nagy Elek, az intézet akkori igazgatója a következő jegyzetet írta a kép hátuljára: „1910. június 7-én még 22-en vannak életben férfiak és még 3 nő, kik mint markotányosnők szintén részt vettek a szabadságharcban. Valamennyi idehaza él családja körében, csak Tar Mihály van két hónap óta a helybeli menházban. Ezt az arcképet bajtársainak, s nánási öreg honvédeknek megbízásából Timári János hozta be a református főgimnáziumnak múzeuma részére örök emlékül." A legvitézebb Bocskai-huszár azonban Nyakó Sándor volt, az öreg honvédhuszár törzsőrmester, aki trombitás volt, kit Klapka maga mellé rendelt a táborkarba trombitásnak, mivel úgy fújta a huszártrombitát, hogy az öregebb trombitások is irigykedve hallgatták, ha rohamra fújta ki a „ruf"-ot. Róla A Klapka trombitása (Debrecen, 1892. IX. 22.) és Az öreg trombitás (Szabad hajdúk) címen írt Móricz Pál: „Az öreg Nyakó hajdú, a súlyos birkabőr süvegét is a fejéhez számítván, jóval felülhaladja az ölet. A borzas bajusza jobbra-balra kihúzva, hatalmas ékesség. A bajusztőben forradás, ott szúrás érte az öreg arcát. A homlokán is piroslik egy hatalmas vágott sebhely, mely a bozontos szemöldökszőrök közül élesen kidomborodik. Erről az öreg hajdú balszeme gyöngébb is. Nem lólopás, korcsmai dulakodás közben szerezte a vén Nyakó hajdú ezeket a sebhelyeket, hanem a nagy Kossuth világban Vác körül, meg Szőnynél, Perednél, hol hat ágyút ragadtak el a császár vitézeitől. Midőn a kékdolmányos hajdúhuszárok vitéz emberek módjára mérkőztek a császár küraszérjaival, a bivalynyakú, nagy nehéz vasas németekkel. Az a homlokvágás határozottan Vác mellékéről származik." „Komáromból, mikor a becsületes kapituláció után kihúzódott az utolsó magyar sereg, hajdú cimboráival búsan, gyalogszerrel indult hazafelé. Szép keselylovát a német kötötte be az istállóba. Ott hagyták még a nánási hajdúk zöldselyem Bocskai-zászlóját is, mire két karddal kezében volt kihímezve a fejedelem. Nyakó katonatarisznyájában volt két rózsás csövű tisztipisztoly, aranyozott cirádás fegyverek. Valamelyik vasas német tiszttől vette el a csatában, s az őrködő cserepárok a két pisztolyt kikeresték a kenyértarisznyából. Harci trombitáját is csak úgy menthette meg, mivel azt a pantallérba kötött huszárköpenyébe rejtette el. Azóta őrizgeti ezt a régimódi, hosszúnyakú trombitát. A trombita érce horpadozott, de megöregedett a fürge Nyakó hajdú is. Görcsös tölgyfabotra támaszkodva bicékéi. Irhás birkabőr bundája lenyomja a vállát, kedves öreg arca előre hajlik . . . Sőt oly szomorú hírek szállinganak felőle, a régi homlokvágás következtében, szemére hályog ereszkedett. Kis unokái vezetgetik az öreg kérges hajdú huszárt, a Klapka trombitását." Trombitája a debreceni kollégium gyűjteményébe került halála után. Életében minden március 15-én megfújta az öreg Nyakó huszárőrmester. Vajon megvan-e még? S tudják-e róla, honnan származik? Móricz Pál negyvennyolcas honvédéi mind jól emlékeznek a múltra, s egyöntetűen vallják: azon a reggelen „A nap felragyogott, mint a gyémánt. A honvédek átokszavakra fakadtak. Sokan sírva borultak egymás nyakába. Különö587