A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

A Móricz Pál Centenáris Emlékülés anyagából - Péter László: Móricz Pál indulása Szegeden

sorozatot írt a szegedi ipari kiállításról, sürgette a vármaradvány megmentését és célszerű fölhasználását. . . Mindenről volt véleménye, s túlfűtött érzését, kissé hangos magyarságát leszámítva, álláspontja a plebejus demokratizmust képviselte, a dolgozó emberek nézeteit tolmácsolta. Mit kapott Szegedtől Móricz Pál? Mindenekelőtt kedvező emberi és társadalmi légkört tehetsége, írásművészete kibontakozásához, megtermékenyítő népi és művészeti hagyományokat, gazdag történelmi örökséget, melyből meríthetett, melyből kialakíthatta sajátos írói világát. Ez a város adott az ifjúnak olyan jó barátokat, mint Tömörkény István vagy Fajka János, akikkel fehér asztalnál vagy a balástyai nádtetejes tanya udvarán igen jól érezhette magát. Szeged adott neki lehetőséget első könyvei kiadására; a már említett három után még egy negyedik is itt készült, noha budapesti kiadó jelzetével: itt jelent meg még 1900 karácsonyán a II. Rákóczi Ferenc kuruc vezér története című könyve, akkori kiadójának, Gönczi Józsefnek sajtóján. „A nép számára mondja utószavában - megírtam fontoskodás nélkül, de annál nagyobb szeretettel a nagy kuruc fejedelem érdekes és tanulságos, szép élete történetét." Szeged adott először teret szerkesztői képességeinek kibontakoztatásához, amikor a Közvélemény felelős szerkesztője lett. A Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége 1900. április 15-én Pécsett tartott ülésén igazgatósági tagjává választotta. Ugyanebben az évben lett a Dugonics Társaság tagja is, noha székfoglaló előadását már nem tartotta meg, s bár a Közvélemény hasábjain sokszor ostorozta a Társaságot általában, néhány tagját külön is. Távozásával elévült tagsága, így történhetett, hogy 1918. február 23-án az akkor már Budapesten élő írót ismét megválasztották Szeged e tekintélyes irodalmi testülete rendes tagjának. Már a Debrecen felelős szerkesztője volt, amikor a Közvéleményben közzétette előfizetési fölhívását Szegedi krónikák címmel tervezett gyűjteményes kötetére. Ez ugyan nem valósult meg, de bizonyára ennek anyaga is belekerült az 1904-ben már a fővárosban megjelent könyvébe, mely A Kárász uraság kocája és más elbeszélések címet viseli. Ennek jórésze is szegedi tárgyú írást tartalmaz, mint ahogy találunk ilyet a Debrecenben 1908-ban kiadott A boglyakemence mellől című kötetében is — egy bájos kis történetet II. József császár szegedi kalandjáról - továbbá az 1913-ban Budapesten megjelent Régi magyar élet című könyvében is: Rózsa Sándorról, Szeged magyarságáról, Gabara piktorról, nótárius Beck Pistáról és a dudásokról, köztük főként Csonka Bukosza Tanács Ignácról. Mind olyan tárgy, melyről szegedi évei alatt nemegyszer írt. Kötetben ugyan nem jelent meg, de jellegzetes írása A Cél című folyóirat 1915 augusztusi számában a kevéssel előbb elhalt szegedi polgármesterről írott emlékezése Vasfejű Lázár György címmel. Tanulságos, mert jól mutatja, hogy a Közvélemény harcos publicistájában, aki annak idején, másfél évtizeddel előbb, nem mulasztott el semmilyen alkalmat, hogy Szeged akkori kormánypárti képviselőjének, a későbbi polgármesternek. Lázár Györgynek közéleti tevékenységét, emberi képességeit kipellengérezhesse, ekkorra már megszépültek a szegedi emlékek. A harcot, melyet ő vívott akkori ellenfeleivel, „békévé oldotta az emlékezés . . ." Ennek az írásnak a végén idézi barátjának, Fajka Jánosnak vendégszerető balástyai hajlékát, ahogy ő dús jelzőkkel jellemezte: „lombosszép, madárdalos, telepincés, százgalambos, falkalibás, rucás, tyúkos vénhedt magyartanyája". Tegnapelőtt, pénteken, kimentem föltekinteni az öreg tanyát, ahol hetvenegynéhány esztendeje Móricz Pál oly jól érezte magát. Megvan még, de nádtete571