A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

A Móricz Pál Centenáris Emlékülés anyagából - Péter László: Móricz Pál indulása Szegeden

ejtve, május végén a Szabad Hajdú álnéven, melyet aztán mindvégig használt. Július 19-én használta először a nemes Por törő Kelemen aláírást, amely a leggyakoribb írói neve volt szegedi újságíráskodása idején. Augusztus 10-én lelte meg első állandó rovatának - Innét-Onnét - címét. E főcím alatt nemes Portörő Kelemenként rendszerint két-három, különböző tárgyú friss eseményről mondta el többnyire tréfás, néha ironikus véleményét. Ez a rovata sokféleségével, elevenségével, jó megfigyelő, rögzítő és jellemző képességével a századforduló Szegedjének sokszínű tükre, a helytörténeti, művelődéstörténeti, néprajzi kutató számára gazdag kincsestár. Megörökülnek benne a jellegzetes szegedi figurák, közéleti szereplők, érdekes események, jóízű történetek, a környező községek emberei, históriái, az egész szegedi mikrokozmosz. Rengeteget írt, szinte naponta megjelent ez a rovata. Jóval később, 1900. március 2-án, a másik álneve, a Szabad Hajdú alatt teremtett egy újabb rendszeres rovatot Délutáni levél címmel. Ez mindig egy tárgyról szólt: vagy valakihez, vagy valamiről, a mindig komoly közéleti mondanivalóval. Főként - de nem kizárólag - ez a három rovat: a Tárca, az Innét-Onnét és a Délutáni levél volt a Szegedi Naplóban Móricz Pál fóruma. Nem volt ritka az olyan nap, amikor mind a három rovatban egyszerre jeleskedett. Mikor már nem írt és nem fordított regényt a lapnak, több ideje juthatott, mert nekilátott önálló könyvei anyagának gyűjtéséhez és megírásához. 1900. február 16án fölhívást tett közzé a Naplóban Szabad hajdúk című kötetének előfizetésére. ,,Az erős magyart dicsérem ebben a könyvben - írta itt. - Régi küzdéseket, régi krónikákat írogattam össze a szabad hajdúkról. Ezek erős magyarok voltak. A magyar föld, a magyar szabadság, a magyar hit iránt több hűséget, mélyebb szeretetet senki sem tanúsított, mint a szabad hajdúk ... És a fehér hajdútűzhelyek mellől mondok el öreg, érdekes krónikákat." A könyv, ugyancsak Engel Lajos kiadásában és szintén Tóth-Molnár Ferenc címlapjával, húsvétra jelent meg. Pár napra rá követte újabb könyve, az 1848-49-iki szabadságharci csatatörténetek. Ennek elő- és utószavában Móricz Pál szinte a néprajztudós hitelességével nevezte meg adatközlőit: a szabadságharc szegedi és nánási öreg honvédéit. Első volt közöttük a 68 éves Koncz Antal, az egykori őrmester, négy évtizeden át Szeged főlevéltárosa, s ilyen minőségben Móricz Pál sok-sok írásának forrása is. ö adta Móricz kezébe a régi iratokat, protokollumokat, amelyek fölgyújtották a fiatal írástudó képzeletét, s a megkapó történetek művészi megformálására ihlették. De adatszolgáltatója volt a 69 éves pékmester. Bárkányi Antal honvéd-vadászőrmester, a 73 éves Király Imre hajóács, a szabadságharcban Hannover-huszár, a 77 éves szűcsmester, Vitkó Antal, honvédtűzmester, a 73 éves Zsótér Antal 48-as honvédhadnagy szegedi polgárok, valamint két nánási öreg honvéd: a 75 éves Fekete János honvéd közvitéz, gazdálkodó, s a már említett Nyakó Sándor, volt Bocskai-huszárőrmester, ezredtrombitás. Móricz Pál valóban történelmi föladatot teljesített: a már erősen megfogyatkozott kortársak, „a nagy idők tanúi" emlékezetét tette halhatatlanná. Ezt a könyvét már nem Engel Lajos, hanem egy kisebb szegedi kiadó, Gönczi József jelentette meg. Ez azért érdekes, mert néhány hét múltán, 1900. július 24-én Móricz Pál váratlanul búcsút mondott a Szegedi Naplónak, és 29-én a Gönczi József kiadásában megjelenő harmadik szegedi napilapnak, a Közvéleménynek szerkesztőségébe lépett, sőt október 1-én a felelős szerkesztője lett ennek a lapnak, mely korábban hétfői újság volt, s csak május 2-án lett naponta megjelenő esti lappá. (A negyedik szegedi napilapnak, az 1900. május 15-én 566