A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

A Móricz Pál Centenáris Emlékülés anyagából - Péter László: Móricz Pál indulása Szegeden

ben a napokban az öreg Híradó életében sokkal nagyobb események zajlottak, semhogy a kezdő ifjú újdondászról el ne feledkezhettek volna. December 11-én választották Szeged képviselőjévé, jórészt éppen a kormánypárti Híradó korteskedésének eredményeképpen is, Tisza Lajos grófot, az árvíz utáni újjáépítés királyi biztosát. 13-ától kezdve készült a lap a kiadónak, Endrényi Imrének saját nyomdájában; korábban ugyanis testvérének, Endrényi Lajosnak „műintézete" állította elő. És éppen Móricz Pál elszerződésének napjaiban, karácsonykor köszönt el a Híradótól, öt esztendei szerkesztői működése után, Lipcsey Ádám, hogy a fővárosban a Nemzet munkatársa legyen, és átvegye a Községi Közlöny szerkesztését. Utódja, a Szegedi Híradó új felelős szerkesztője, Móricz Pál első gazdája, Kemechey Jenő lett. Hogyan került Móricz Pál Szegedre? Minden bizonnyal a debreceni származású Újlaki Antalnak a hívására, aki ekkor ugyancsak a Híradó munkatársa volt, s már nevet szerzett magának regényével, elbeszéléseivel és a nazarénusokról, a „bibliás emberekről" írott tárcáival. A szabadelvű párt e nagymúltú, de közben már el is öregedett lapja volt mintegy évtizeddel azelőtt Tömörkény István íróvá dajkálója is, de a szegedi parasztságnak ekkor, Móricz Pál Szegedre érkezésekor, országosan még alig ismert írója hároméves katonáskodása után, 1890 őszétől, már a függetlenségi, ellenzéki Szegedi Naplóban folytatta hírlapírói és írói tevékenységét. Móricz Pál nevét először 1892. december 29-én olvassuk a Híradóban egy tárca alatt. L'

amour fripon a címe, s ez áll alatta: „Vacano után átdolgozta ifj. Móricz Pál." Hogy ki volt ez a Vacano, irodalmi lexikonok sem tudják; hogy mely nyelvből ültette át az ifjú Móricz Pál, s miben állott átdolgozása, ez sem derül ki. De akkoriban újságírói fogás volt saját műveket kitalált idegen szerzők munkáinak fordításaiként megjelentetni: hadd higgye a jámbor olvasó, kedvenc lapja milyen értékes csemegét tálal föl neki. Hiszen mindeddig is úgy volt, hogy a külföldi portékának nagyobb volt a vonzóereje, mint a hazainak. Pályája elején Móricz Pál gyakran szerepelt fordítóként. Lefordította, s jóval később, 1897-ben Debrecenben ki is adta Kohn Sámuel Prágai gettóképek című könyvét, s részletet már ekkor, 1893. március 17-én közölt belőle a Híradóban. Húsvétkor Korolenkónak Húsvét éjszakáján című elbeszélését adja az ő fordításában a Szegedi Híradó, júniusban pedig a cseh Jan Kubelik két írását is. De már előbb, február 1-én megjelent első saját tárcája, amely tárgyválasztásával már utóbb jellegzetessé váló műfaja, a történeti elbeszélés felé tapogatózik: még csak a közelmúltat idézi, Tisza Kálmánnak és a híres temesi grófnak, Csernovics Péternek kedvelt cigányáról, a Miskolcon akkor elhunyt prímásról, Boka Samuról emlékezik. Egy ideig kísérletezik még, akár Tömörkény is első éveiben, polgári környezetű, szerelmi tárgyú tárcákkal is, ám egyre jobban rátalál sajátos hangvételére és mondandójára. Február 18-án Klapka trombitásáról, a nánási Nyakó Sándorról ír. Ez az írása Az öreg trombitás címmel már belekerült a hét évvel később, 1900-ban megjelenő Szabad hajdúk című gyűjteményes kötetébe, ugyanúgy, mint a kevéssel később született Aki elcsúfította a kálvinisták temetőjét című tárcája is. Szegedi tárgyú hasonló történeti rajza - érthetően, hiszen nem ismerhette a város múltját - még nincs. De mindennapi újságírói munkája közben az eleven szemű, jó megfigyelő írástudó már gyűjtögeti élményeit, melyekből később, második szegedi korszakában, a hajdútörténetek ikerdarabjai megszülethettek. 562