A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Irodalomtörténet - Horkay László: Palocsay kuruc generális versei

kül az illető betűvel kezdődött, illetve végződött. A második versszak például így hangzik : О hajtom uidámuly mint meze) Hatty U О ly hoszszan éltessél mint Sas tollas hát U О ltalmod az Isten legyen nagy hátaim U О h ne légy kívánom szivedben szomor U így bravúroskodik. Szinte ezzel szerez érdemeket. Ezzel akarja pótolni egyéb fogyatékosságait, hiányait. Bizony versei költőileg nem valami elsőrangú alkotások. Magyar verseit kivétel nélkül rímes alexandrinusokban írta, s azokban - rendesen nagyon hosszú lére eresztve és ízetlenül - egy-egy eseményt, történetet, mulatságos esetet örökít meg. Témái választásában szerencsésebb, mint a kidolgozásban. Előadása nagyon körülményes, roppant szétfolyó, aprólékos. Terjengős mondatain legtöbbször a latin nyelv hatása érzik: pongyola a szórendje, sokszor az értelmetlenségig szétdobálja az összetartozó szavakat, pedig a magyarban nem tartja össze őket a genus. Nagyon szereti latin szavakkal is variálni, sőt latin mondatokkal is megspékelni elbeszéléseit, különösen a vége felé. így például 30-ik versében — verseinek rendesen nincs címe - egy hízelgőnek keserves sorsát és történetét így fejezi be: Qvid quid agis homo, deáki szálastul tu prudenter age, ez példa mondástul tespiceqve linem ily gondolkodástul légy barátom, vélhetz иду meg matadástul. Ez bizony versnek is elég gyenge. Különösen szeret a más kárán mulatni. Elbeszélt történeteinek jó része ilyen. Ha hall egy ilyen esetet, vagy valaki felsülésének lesz a tanúja, szinte kéjelegve beszéli el, szinte vénasszonyos körülményességgel, alaposan kipellengérezve a szerencsétlen szereplőket. Így mindjárt második versében, melynek címe: „Két iffiu vetekedése egy másai". Száraz Ferkónak és Király Zsigónak vetélkedését adja elő. Jól ismeri a kérkedő és hetvenkedő fiatal természetet, jól szedi össze az anyagot, de agyonüti az egészet azzal, hogy szükségtelenül elnyújtja, olcsó szellemességgel felhígítja, nemegyszer útszéli trágársággal elékteleníti. Ez még fiatalkori verse, melyet 1698-ban írt. De ugyanez jellemzi későbbi időből való 26. számú versét is, melyben három ifjúnak - névszerint is megnevezi őket - Kubinyi Gábornak, Péchy Sándornak és Gadetzki Jánosnak felsülését énekli meg gúnyosan ilyen címen: „Három Nemes Iffiu dicséretes cselekedetekrül való componált Versek". Kubinyi Gáborral egyébként is meg van akadva. Kicsúfolja 24. számú versében is, hogy milyen jó gazda: lova túros, girhes, szekere kenetlen, legfeljebb úgy kap kenőcsöt, hogy tulajdonosa orrából „oly matéria" folyik, amelyet „talyigájának kenheti részére". Ugyanez a kárörvendő, csúfondáros hang jellemzi 25. számú versét is, melyben két ifjúnak hősi tettét örökíti meg. Ezek 1722 májusának 16. napján - oh, milyen fontos itten a történeti hitelesség szempontjából a pontos dá34 Déri Múzeum évkönyve 529