A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Művészettörténet, Iparművészet - Sápi Lajos: A Hortobágy műemlékei

A szobák előtt végighúzódó tégla mellvédfallal ellátott árkádos folyosó nemcsak a vihar elől nyújtott enyhelyet, hanem a kispénzű utasoknak, vándorló mesterlegényéknek éjszakai szállásul is szolgált. Az 1920-as évek elején a folyosóra még tégla oldalfalak közé helyezett öreg tölgyfalépcső vezetett fel, megőrizve a csárda eredeti hangulatát. Fennállott továbbá a konyhába beépített körüljárható szabad tűzhely is, hol a téglapadkára rakott tűz mellett főzték az ízletes alföldi töltöttkáposztát. A felette épült szabad kémény beboltozásával azonban elvesztette gyakorlati hasznát a szabad tűzhely és kibontották. A hortobágyi csárda forgalmának rohamos növekedésére vall, hogy a csárdával szemben, az út túlsó oldalán épült régi faoszlopokon álló szekérállást tégla falú, igen nagy méretű állással váltották fel már 1785-ben. A komoly szaktudást igénylő munka elvégzésére tervet és építési ajánlatot kért a város az akkor Debrecenben működő legjobb három építőmestertől. A benyújtott ajánlatok között az egyik terv igen szépen szerkesztett barokk lovardához hasonló épületet ábrázol, a két végfalon jellegzetes kosáríves nagyméretű díszes kapu kiképzéssel. Az épület mindkét hosszoldalán négyméterenként a nagy fesztávolságú fedélszerkezet főállásainak hordására kiugró támpilléreket kívánt megépíteni a tervezője, mely még inkább kiemeli a kor építési jellegét. A hosszoldalak minden pillérközében ablak világította meg a belső teret. Kivitelezésére az egyszerűbb, kevesebb költséggel megépíthető, de mégis nagy befogadó képességű tervet fogadták el. Az így megépült Nagyállás 34,30 méter hosszú és 13,50 méter széles belső mérettel igen sok kocsinak, szekérnek és a kíméletlen pusztai hideg ellen behajtott lábas jószágnak adhatott egy időben menedékhelyet. De itt húzódott meg a sok, szállásért fizetni nem tudó vándor ember is. 3. kén. A csárda homlokzati része 510