A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Ujváry Zoltán: Esővarázsló termékenységi rítusok

Adonisz kultusszal. Azt bizonyítja, hogy Scaloian azonos Adónisszal és a mai román szokásban Adonisz kultusza maradt meg. A Scaloian szokás egyes motívumait összeveti Adonisz mítoszával, az Adonisz emlékére tartott antik ünnepségekkel, és minden lényeges mozzanatban megtalálja az összefüggést, a hasonlóságot. A részletekre nem térünk ki. Egy pontra azonban figyelmünket tanulsággal fordíthatjuk. Ez lényegesen érinti a paparudá és a Scaloian közötti kapcsolatot. A paparudá és a Scaloian az esővarázslás két formája. Vulpesco M. felhívja a figyelmet arra, hogy a néphagyományban az eső varázsló szokás elsősorban a paparudá. Ha esőt kívánnak, mindenekelőtt a paparudá szokását végzik. Nem kétséges, hogy a Scaloiannak is megvan az esővarázsló funkciója, azonban amíg a paparudát akkor végzik, amikor arra szükség van, a Scaloian szokást függetlenül az időjárástól, mindig megtartják Szt. György napját követő első csütörtökön/'

9 Ez és még néhány részlet további vizsgálatot igényel. Az Adónisszal való párhuzamok meglepő hasonlóságot mutatnak. A kontinuitás kérdésében azonban rendkívül komoly problémák merülnek fel, különösen akkor, amikor Vulpesco M. a dák kultúrát közbeeső láncszemnek tekinti. A hasonlóság két szokás között még nem jelent föltétlenül kapcsolatot és főképpen nem közös eredetet. Említettük, hogy az esővarázslás előfordult a délszlávokkal érintkező magyarok körében is. Múlt századi lejegyzések megemlítik, hogy a délszláv és román esővarázslás átkerült a délszlávokkal, illetőleg a románokkal szomszédos magyar, sőt német településű falvakba is.'

,

° Sajnos, a délszlávoktól, esetleg a románoktól átvett magyar esővarázslásról részletes leírásunk nincs. Az nem kétséges, hogy a délszlávoktól, vagy a románoktól átvett esővarázslás csak egyes dél-magyarországi falvakban volt ismeretes és nem terjedt tovább az ország belseje felé. Magyarország középső, északi és nyugati területéről a délszláv vagy a román formához hasonló esővarázsló szokással egyáltalán nem találkozunk. Mindössze egy adat mutat arra, hogy a múlt század közepén Magyarország középső részén, Jászberényben (Szolnok megye) a dodolával egyező esővarázsló szertartás ismeretes volt a magyarok körében:'

1 Az adat egyedisége miatt bizonyosra vehetjük, hogy a szokást Jászberénybe déli területről oda költözött lakosok vitték magukkal. Az említett szokások, amelyek bővelkednek táncos, dramatikus mozzanatokban, egészen egyérteműek. Egyáltalában nem hagynak kétséget afelől, hogy az agrárrítusokkal állnak összefüggésben. A vízzel való leöntés a mágikus tevékenységnek olyan formája, amellyel el akarják érni, hogy az történjen a mezővel is, mint ami annak szimbolizálójával. Azon elv alapján járnak el, hogy ami a képmással történik, az éri a mintaképet is: a szántóvetőt vagy a reprezentánsát eláztatják, hogy a vetést is az eső áztassa.

52 A szertartáshoz kapcsolódó énekek világosan kifejezésre juttatják a rítus lényegét. Az énekekben esőt kérnek a szántóföldre, a szőlőre, a búzára, a kukoricára, a lenre stb. A játék, a tánc és az ének együttesen ennek az egy célnak a szolgálatában áll. A szokás különösen figyelemre méltó azért is, mert az esővarázslás, termékenységvarázs49 Vulpesco M. .- i. m. 168.; A problémakörhöz 1. még: Iuanescu G..- О influentä bizantinä san slavä is folklórul románesc si limba romäneascä: Caloianul. Folklór Literar (Red.: Tódoron E.-Manolescu G.), Timisoara, 1967. 13-22. 50 Magyarország és a Nagyvilág, VII. 1871. 528.; Gál K.: Esőcsinálás Fehértemplomban. Ethn., VI. 1895. 268.; Az al-dunai Sándoregyházán 1966-ban az esővarázslás élő szokásként volt ismeretes. Saját megfigyelésem. 51 Réső Erisei S.: i. m. 94. 52 Nilsson M. P. Geschichte der griechischen Religion, I. München, 1941. 46. 462