A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Varga Gyula: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

10. kép. Fészer vagy színaszín pl. az első járgánnyal hajtott cséplőgépeket is. Ezeket, a nyomtatással egyidőben az 1880-as évektől szorította ki a gőzerővel hajtott cséplőgép, amelyhez - a tűzveszély miatt - a falu szélén a községi legelőn jelöltek ki közös szérűt.) A szénáskertben a szénafélét, szalmát kazlakban, esetleg boglyákban tárolták, a kukoricaszárat (kórót) kúpokban, illetve kúpszerűen összerakott kazlakban (8., 9. kép). A takarmányok tárolására színféle épületet csak a XIX. sz. második felétől építettek. A 4, 6, 8 faágasra, gyakran szelemenes megoldással (a XX. sz.-ban kőlábra) épített nyerges szalmatetővel ellátott szín neve iészer vagy színaszín. (A fészer nyilvánvalóan az istálló végéhez épített íélereszes-bő\ fejlődött ki.) (10. kép.) A konyhakertben a legszükségesebb zöldség-, fűszerféleségeket termelték s néhány igénytelenebb gyümölcsfa díszlett, inkább a gyerekek, mint a felnőttek kedvére. A porta ezen túl néha speciális épületekkel bővült. Már a XVIII. sz.-ban és később is volt 10-15 juhtartó gazda a faluban. A juhok téli ólát, a hodályt (birkaszín) az udvar végébe, rendszerint úgy telepítették, hogy maga az épület a színáskertbe nyúlt, csak a bejárati kapuja nyílt az udvarra. 50-60 család portáján megtalálható volt a méhes, egyszerű szalmatetős építmény, melyben vesszőből font kasokban tartották a méhet. A méhes helye minden esetben a veteményes kertben volt. E tipikusnak tekinthető portabeosztástól voltak eltérések, főként a szabálytalan alaprajzú portákon. Ilyeneket elsősorban utcavégeken, faluszélen, vagy olyan esetekben találunk, ahol a nagyobb telkeket az örökösök valamilyen szabálytalan formában megosztották. Az ilyen porták száma a XIX. sz. folyamán mintegy 20%-a lehetett az összes telkeknek. 348