A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Szabadfalvi József: Az extenzív sertéstenyésztés emlékei Magyarországon

13. kép. Hőgyes Imre egykori makkoskondás kutyájának nyakörve. Okány, Békés m. vágtuk ki a tüzelőfát."

280 Püspökladányban mondották el, hogy mivel nagyobb erdők nem voltak, „a nagyobb bérlők" hajtották sertéseiket a Bihar hegységbe. Leginkább az ún. korhely süldőket, amelyeket csak a következő évben fogtak be hízásra és a makkon csak feljavították. Egyesek arra emlékeznek, hogy Nagyzsupán vidékén makkoltattak. Ott maradtak egész télen át. A pásztoroknak volt földkunyhójuk, a sertések a szabad ég alatt tartózkodtak az egész makkoltatási idény alatt. A Tiszántúl délnyugati részein, a Tisza és a Maros szögében a sertéstenyésztés elsődleges, természetes takarmánybázisa a „vízjárta rétoldal" volt, de a gyér makkoltatási lehetőségeket is kihasználták. Hódmezővásárhelyen pl. 18 mérföldre makkoltatták sertéseiket, a szomszédos községek nyájaival együtt.

281 A makkos erdőket Szeged vidékén is nagy becsben számontartották.

282 Erdély Erdély sertéstenyésztéséről és makkoltatásáról az Alföld keleti peremvidéknek tárgyalása során is esett már szó. Szatmártól Békés megyéig az Alföld fátlanabb területeiről Erdély nyugati peremvidékére, elsősorban az Avasra, a Bükkre, a Réz-, Bihar és a Béli hegység tölgyes, bükkös erdőire küldték el makkra sertésnyájaikat. Az alföldi sertéstenyésztés őszi, téli takarmányozásában, elsősorban a hizlalás tekintetében Erdély határos területeinek jelentős szerepe volt. Az erdélyi sertésmakkoltatás fontos szerepét bizonyítja az elmúlt századok során kibocsátott számos gazdasági utasítás. Idevonatkozóan Bethlen Gábor 280 Györííy István: i. m. (A régi pásztorélet.) 61. 281 Szeremlei Samu-, i. m. 257. 282 Bálint Sándor: Történetek a szegedi betyárvilágból. (Szeged, 1961) 80. 325