A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Szabadfalvi József: Az extenzív sertéstenyésztés emlékei Magyarországon

tésnyájakat (7. kép).

134 Zalabaksán az erdőben csepemakkot (tölgymakk) a sertések hizlalásához, 1940 táján még zsákszámra szedték. Hosszú rudakkal verték le, és bő termés esetén télire hordókba is elraktározták. „Ha közel van a csepeles, rázás után kihajtják a disznókat makkoltatni. Ma leginkább csak a szegény ember makkoltat, akinek kevés kukoricája terem."

13ü Göcsejben a nagykiterjedésű erdők és a tisztások ugyancsak legelőül szolgáltak. A tagosítás előtt a népnek faizási, makkoltatási joga volt, gubacsot és vadgyümölcsöt szedhettek.

130 A paraszti sertésmakkoltatási jog több göcseji községben még elevenen él.

137 ,,A' megyének sok bikkes, tölgyes erdeje lévén, ha a' makkra jó esztendő jön: ugy Austriában menő sertésekből több ezret hizlaltak meg" - írja 1856-ban az Őrségről Fényes Elek.

138, A sertésmakkoltatás még az emberemlékezet által elérhető időben is folyt. Tavasztól őszig is a töltésekben, bükkösökben legeltették és makkon hizlalták disznaikat. Ősszel gyűjtötték, és szekérszámra vitték haza, otthon kiköpesztették és úgy etették. A makkon hizlalt sertés húsa némi makkízt kapott.

139 Dél-Dunántúlon nemcsak a már említett területeken, az Örségben, Göcsejben, Belső-Somogyban és a Zelicségben folyt jelentős erdei sertéstartás és makkoltatás, hanem Baranyában, elsősorban az Ormánságban is. A Dráva menti királyi birtokokon már a 12. századtól széles körű a sertéstartás,

140 s a 15. századból származó oklevelek a Dráván túli szlovén területekre makkra áthajtott sertéseket is megemlítik már. Eszékről nyugatra, a Dráva mentén 1480-ban volt egy Disznórév nevű helység,

141 amely már akkor is a Szlovéniába makkra vert sertésnyájak átkelőhelye lehetett. A 19. században még igen nagyarányú sertésmakkoltatás folyt a terjedelmesebb erdőkben. „Baranya a hegyekben és a térségeken levő véghetetlen, erdei makkal bővelkedő erdőkben igen sok sok sertést nevelt más vármegyék számára is." A sertésmakkoltatás egészen a 19. század végéig fennmaradt.

142 Az Ormánságban voltak kinnháló sertésnyájak, de makkoltattak minden nap hazahajtott sertéseket is a falvakat övező erdőkben. A makkoltatás emlékét hirdeti a helyi népdal is:

143 Mas gyüttem a tanyárú. Hullik a makk a íárú. Baltám is van, Maj möghizik a kis kan. Kákicsról pl. Szigetvár mellé, Antal-falura (7. kép) jártak makkra: utol134 Bátai Szabó László: A sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi család története. (Bp., 19111926) II. 70. 135 Bödei János: Adatok Zalabaksa gyűjtögető gazdálkodásához. Népr. Ért. XXXV (1943) 90. 136 Gönczi Ferenc: Göcsej. (Kaposvár, 1914) 587. 137 Takács Lajos: Az irtásos gazdálkodás néhány jellegzetessége a göcseji szegekben. Ethn. LXXV (1964) 439. 138 Fényes Elek: i. m. I. 6. 139 Kardos László: Az Őrség népi táplálkozása. (Bp., 1943) 69. 140 Gaál László: i. m. 84. 141 Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. (Bp., 18901913) II. 304. 142 Várady Ferenc: Baranya múltja és jelene. (Pécs, 1896-1897) I. 542. 143 Kiss Géza: i. m. 72-73. 20 Déri Múzeum évkönyve 305