A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Szabadfalvi József: Az extenzív sertéstenyésztés emlékei Magyarországon

disznót tenyésztett.

19 A magyarországi tájfajták mindegyike az európai vad sertésből származik. A külterjes tartásmód miatt még az utóbbi évszázadok során is keveredett a vaddisznóval. A keveredést elősegítette az is, hogy rétekben és erdőségekben, éveken át szabadban tenyésztett sertésnyájak maguk is meglehetősen vad módra éltek és viselkedtek. Tálasi István a bakonyi sertés és a vaddisznó kapcsolatáról így ír: „A vaddisznóval hamar megbarátkozott, rokonának érezte. Az emse különösen telenként, amikor a makktermés megfogta az erdőt s a falka kint telelt, megállt a vadkannak az pedig meggörgette. Ha a vadkan feltűnt a falka körül, a gazdák lehetőleg kilövették a puskásokkal, a bebúgott emsét pedig időnap előtt leölték, mert utódaikat nem szerették. A malacok a házi tartást nem fogadták, az erdőn a falkában a legvadabbak voltak, hizlalásra nem alkalmasak, húsuk kemény . . ."

20 A „szelíd" és vaddisznó párosodásáról, keveredéséről vannak adataink a Duna mellékéről,

21 a Nagysárrétről

22 és a Nagykunságból.

23 A vaddisznó leszármazottját sok helyütt továbbtenyésztették. A Bakonyban „több uradalom szelídített vaddisznókondát tartott, legeltették, terelgették, míg ember is többé-kevésbé megközelíthette". Ilyen „vaddisznókondát" tartott a Festetics-uradalom a Keszthely mellett erdőségekben, s ezek a 19. sz. elején még nem sokat veszítettek természetes vadságukból. Legutoljára a Sümeg melletti Sarvaly erdőben tartottak „vaddisznócsürhét".

24 A vadmalacok szelídítésével és továbbtenyésztésével foglalkoztak Arad m. erdős területein és a Nagysárréten is.

2

'' A nyírségi vásárokra is hoztak le „vaddisznófélét".

2

'

1 A vadmalacok meghizlalását Illyés Gyula is szépen leírja Lélek és kenyér с kötetében.

27 Az extenzív sertéstenyésztés a magyar állattenyésztés rendszerében is szinte a legszélsőségesebb típust képviseli. A mocsárban és erdőben tenyésztett kondák olyan „vad"-ak voltak, hogy teljesen hitelesnek tűnik Simplicissimus 1669-ből származó leírása: „Az út oda nagyon veszedelmes, úgy a törökök, mint a nagy disznófalkák miatt, melyeket nem vad, hanem szelid disznók is alkotnak, különösen őszkor, mikor hizlalásban vannak és amikor a pásztorok élete sem biztos; ezért sok száz malaczot ásnak el, mert tudvalevő, hogy ha egy disznónak baja esik s az elvisitja magát, az egész konda nagy röfögéssel összefut, hogy segítségére legyen és a mit ebben a röfögő dühökben útjukban találnak, a mik nekik idegen, megrohanják, agyaraikkal vágnak és összetépik az embert lovastul. Ezért a kondások sok gödröt ásnak az erdőben, hogy mihelyt a kocza vetett, a malaczokat eláshassák, hogy annak visítása ne riassza meg a kondát s a pásztorok élete biztonságban maradjon."

28 A malacok ré19 Hankó Béla: i. m. 330. kk.; enesei Dorner Béla: A sertés tenyésztése és hizlalása. (Bp., 1925) 37. kk.; Dorner Béla: i. m. (A sertés Magyarországban.) 32. kk.; Gaál László: i. m. 85-86. 20 Tálasi István: A bakonyi pásztorkodás. Ethn. L (1939) 13.; Vajkai Aurél: A Bakony néprajza. (Bp., 1959) 42. 21 Sólymos Ede-. Dunai halászat. (Bp., 1965) 52. 22 Szűcs Sándor: A Nagysárrét régi disznótartása. (Kny. a Debreceni Szemle 1940. évi kötetéből, Debrecen, 1940) 3. 23 Györffy István: Nagykunsági krónika. (Bp., 1941) 25. 24 Vajkai Aurél: i. m. 42-43. 25 Márki Sándor: Aradvármegye és Arad sz. kir. város története. (Arad, 1892-1895) II. 251.; Szűcs Sándor: Néprajzi vonatkozások Bihar vármegyében. In: Nadányi Zoltán szerk.: Bihar-vármegye. (Bp., 1938) 178. 26 Kiss Lajos: Nagyhalász. Ethn. LXV (1954) 352. 27 Illyés Gyula: Lélek és kenyér. (Bp., é. n.) 75. 28 Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus. (Leipzig, 1854) 168. 286