A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Történelem - Dávid Zoltán: Az 1738/43. évi pestis pusztítása Bihar megyében

halandóságából eredő jelentős veszteségeket a természetes szaporulat (vagy új lakosok beköltözése) csak hosszú évek után egyenlítette ki. A halottak számát tartalmazó tábla adataiból az is kiolvasható, hogy a me­gye helységei és tájegységei között a járvány súlyossága nagyon különbözött. Főleg az alföldi területeken volt nagy a halottak száma, a hegyvidékek helysé­geibe a járvány ritkábban hatolt be. Természetesen a síksági helységek egyéb­ként jelentősen népesebbek is voltak és mert az utak forgalma rajtuk át veze­tett, sokkal inkább benne éltek a megye vérkeringésében. Egy-egy eldugott hegyi falu adatszolgáltatása e mellett kevésbé megbízható volt és könnyen le­het, hogy nagy részük a fertőzött falvakat fenyegető elzárástól félve nem adott jelentést. A meghaltak számát feltüntető térkép jól szemlélteti Bihar megye egyes helységeinek veszteségeit és a pestis pusztításának egyenlőtlen megosz­lását. Szinte lehetetlen feladat a pestis útvonalának nyomonkövetése és annak megmagyarázása, mi okozta terjedését? A korabeli tapasztalatok alapján a pes­tis behatolása ellen leghatékonyabb védekezésnek a helységek teljes elszigete­lését tekintették. Mindent elkövettek, hogy a körülöttük fölállított vesztegzáron senki át ne hatolhasson és ne hurcolja tovább a járvány csíráit. Ezt a rendelke­zést nagyon komolyan vették és megszegőire, a védővonalat engedély nélkül átlépőkre szigorú büntetés várt. Ez a rendelkezés különösen a városok életében okozott súlyos fennaka­dást, egyrészt mert a lakosság jelentős részét kitevő iparosokat és kereskedő­ket megfosztotta keresetüktől, másrészt mert a vesztegzár nagyfokú élelmiszer­hiányt, illetve az élelmiszerek árának rohamos drágulását idézte elő. Ezért kel­lett Debrecenben a Péterfia utcai kapunál továbbra is engedélyezni a hetipiaco­kat, vállalva a járvány továbbterjedésének kockázatát. Ennek meggátlására egy fél ölnyi széles árkot ástak, s mindkét oldalán tövissövényt húztak, mel­lette a vevőt és eladót 10 lépés választotta el. Egy fennmaradt eredeti rajzon azt a hálóból vagy vesszőből font kosarat is föltüntették, amellyel „az külföldiek az aprólékot egy másnak az árkon által adgyák". Ugyancsak megjelölték, hol áll­janak az őrszemek ecettel teli szilkéi, melyekben az eladott holmikat gondo­san megmosták. 9 Persze a fertőtlenítésnek és elszigetelésnek ez a módja bizo­nyára nem nyújtott elegendő biztonságot. A pestis jelentkezése a fertőzött helységekben és városokban szigorú ren­delkezések eredményeként rendkívüli állapotokat teremtett. Az egészségesek megvédése érdekében gyakran könyörtelenül föláldozták a betegeket. Közép­kori járványkrónikák szerint a fertőzött házakat a bezárt lakókkal együtt föl­gyújtották, tüzhalálra ítélve holtakat, betegeket, egészségeseket egyaránt. A XVIII. században is súlyos megpróbáltatást jelentett a szigorú zárlat, mely­nek tartama alatt a fertőzött házakat lakóik nem hagyhatták el. Debrecenben a kurta cédulával jelzett gyanús házakat 21 napra, a hosszú cédulával jelölt fer­tőzött házakat pedig 42 napra zárták le. 10 Állandóan cirkáló őrszemek ellen­őrizték, nehogy bárki is kilépjen a kapukon, nappal két óránként, éjjel pedig minden órában megkérdezve, hogy a bezártaknak van-e valamire szükségük? Egy-egy strázsa 2-10 házra ügyelt. Ha újabb megbetegedést nem észleltek, a zárlat idejének elteltével a háza­kat gondosan fertőtlenítették. A helyiségeket először alaposan kifüstölték, a 9 Károlyi es. lt. Pestisre vonatkozó iratok: Bihar m. 10 Szűcs I.: Szabad királyi Debrecen város történelme. (Debrecen, 1871) II. 769-773. 192

Next

/
Thumbnails
Contents