A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Történelem - Dávid Zoltán: Az 1738/43. évi pestis pusztítása Bihar megyében

lom vagy telepítések, hanem kizárólag a természetes szaporulat pótolta és az a két időpont között átlagosan 50 százalék volt, a 33 százalékos és azt megközelítő arányú halálozás esetén az 1740. évi abszolút népességszámot az 1785. évivel közel azonosnak, az ennél nagyobb arányú pusztulás esetén magasabbnak, a kisebb veszteségek esetén arányosan alacsonyabbnak vehetjük. (Éspedig anynyival kell a népszámlálás lélekszámadatát megemelni vagy csökkenteni, ahány százalékkal a pusztulás aránya 33 százaléknál több vagy kevesebb volt. Például 43 százalékos halálozás esetén az 1740. évi népességszámot 10 százalékkal magasabbnak, 18 százalékos halálozás esetén 15 százalékkal alacsonyabbnak kell venni az 1785. évinél.) Ily módon kiszámítva az 1740-ben várható hozzávetőleges népességszámot, a pestisben meghaltak arányának némileg pontosabb meghatározására is lehetőség nyílott. Az arányszám a feldolgozott 28 helységben 18,2 százalék és 53,5 százalék között, általában azonban 20 és 40 százalék körül mozgott. Megállapítható, hogy e számítás szerint 11 helység 1785-ig sem heverte ki a pestis pusztítását és népességszámuk kevesebb volt, mint a járvány kitörésekor. Az átlagosnál nagyobb természetes szaporulat esetén természetesen számításainkat módosítani kell, ez esetben az 1740 körüli népességszám alacsonyabb, a pestisben meghaltak aránya magasabb volt. A pestis pusztításának demográfiai hatását más oldalról is megvizsgáltuk. Arra voltunk kíváncsiak, milyen nyomot hagyott a járvány az úrbéres családfők körében, mennyire csökkentette a helységek adózóinak számát? Erre a célra a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban gazdag forrásanyag található: a megyei dicalis összeírások kötetei.

8 Sajnos valamennyi pestistől érintett helység anyagának feldolgozása nem állt módunkban, csak a sárréti járás helységeinek öszszehasonlítására került sor. Az adatokat a 4. sz. tábla tartalmazza. Bár a dicalis összeírás adataiban ezúttal is sokszor érthetetlen következetlenségek tapasztalhatók, azt általában mégis tükrözik, hogy a pestis pusztítása után az úrbéresek száma a települések többségében megfogyott. Meglepő azonban, hogy a népesség csökkenése sokkal kisebb arányú, mint amekkorára a helységek hatalmas veszteségei alapján számítottunk. Különösen föltűnő, hogy a jobbágycsaládfők számában a csökkenés jelentéktelen (7%) és a népesség fogyása elsősorban a jobbágyok fiainak (42%) és a zselléreknek (26%) rovatában tapasztalható. E jelenség azzal magyarázható, hogy a pestis áldozatául esett jobbágycsaládfők helyére fiaik léptek vagy valaki a zsellérek közül. Lehetséges, hogy az áldozatok jelentős része gyermek vagy eltartott volt és csak kisebb hányada került ki a munkabíró férfiak sorából. Ezt igazolta Bojt helységben végzett összehasonlításunk, ahol arra kerestünk választ, mi az oka az úrbéresek aránylag kis csökkenésének? A helységben az volt a rendkívüli, hogy az 1735-ben összeírt úrbéres családfők száma a 182 főnyi pestis-halott ellenére 1744-re nem csökkent, hanem 65-ről 77-re nőtt. A dicalis összeírások és a pestisben elhaltak névsorainak összehasonlítása az alábbi eredménnyel járt: A névsorok már megszokott, talán névcserékkel magyarázható egyenetlenségeit leszámítva az összehasonlítás általában igazolta, hogy a pestisben meghalt 182 lakos közül csak kevés, a dicalis összeírásban szereplő családfő volt. Kétségtelen egyezést mindössze 8 esetben találtunk (Kiss János, Kovács János, Kovács Lukács, Nagy Pál, Pap János, két Szabó Mihály, Szabó Márton), a többi 20 évnél idősebb férfi halott 1735-ben más keresztnévvel fordult csak elő (Csete György, Nagy Mihály, Szakács Mihály, Tóth János). A pestiskimuta8 Hajdú-Bihar m. lt. Összeírások 38. és 56. kötete. 186