A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)
Történelem - Benda Kálmán–Kenéz Győző: Barbiano generális jelentése a Bocskai-szabadságharc első hónapjairól
kamazon voltak, szívesebben maradtak ott, jóllehet velünk is elfértek volna. Ebből adódott, hogy a bennünket mindvégig követő ellenség kora reggel pirkadatkor rájuk támadt és szétszórta őket. Innen az ellenség egyenesen a hídnak vette az irányt, melyet néhány magyar katona őrzött ugyan, de rosszul, s nem lehetett a várból sem védeni, még nagyobb ágyúkkal sem, mert annyira sűrű köd volt aznap. Tehát magam rohantam oda Dampierre gróffal együtt, s néhány katonával visszaverve az ellenséget, a híd egyrészét leromboltuk. Amikor a harcizaj elült, a hajdúk tolmács útján beszélni óhajtottak velünk. Dampierre grófot küldtem ki egy tolmáccsal, Lippai Balázs jött eléje, 32 de mivel gyalázkodó és hiábavaló, az ügyhöz nem tartozó dolgokon kívül semmi egyebet nem mondott - ezek pedig semmiféle válaszra sem voltak méltók -, a gróf dolgavégezetlenül tért vissza. Este meg akartam tudakolni Homonnai Bálinttól," akinek a Tiszán inneni vármegyékkel együtt Szikszón kellett táboroznia, mert én még Rakamazról távozóban Rákóczi Zsigmond helyett őt hagytam hátra, hogy legyen, aki szembeszáll a tatárok és a törökök becsapásaival -, hogy hány katona van a keze alatt. Ekkor tudtam meg, hogy másokkal együtt, valamennyien a Bocskai párti rebellisekhez csatlakoztak. A vármegyéknek ezt az engedetlenséget tapasztalva, megerősödött bennem az a gyanú, hogy általános összeesküvéssel állok szemben, hiszen a vármegyék oly sok figyelmeztetés után korábban sem akartak sohasem fegyverbe állni. A lázadás ürügyéül mindenütt a katolikus vallás helyzetének megerősítésére foganatosított intézkedéseket' 1 hozták fel, nemcsak azt, hogy elvették tőlük a kassai templomot, s elkobozták javaikat, vagy hogy ugyanez a többi szabad királyi városban is megtörtént, hanem elsősorban a múlt évi pozsonyi országgyűlésnek az utolsó törvénycikkelyét, melyet Felséged az országgyűlés által hozott egyéb határozatok után csatolt azok végéhez, és amelyet a vármegyék sosem akartak elfogadni.''" Kijelentették, hogy emiatt az az évi cikkelyek egyike sem törvényes, így tehát egyiket sem hajtják végre, nem állnak fegyverbe, nem fizetik meg a rovásadót, nem teljesítik az ingyenmunkát, nem adnak lovakat az ágyúvontatáshoz és egyéb szolgáltatást sem hajlandók teljesíteni. A Szepesi Kamara ítélőbírái előtt"' is tiltakoztak emiatt, ugyanígy a megyegyűléseken is, aminthogy Nagyidán is ugyanebben az ügyben gyűltek össze, s megkísérelték Báthory urat rávenni arra, hogy uruk és oltalmazójuk legyen. 37 Amikor aztán látták, hogy ez a tervük nem sikerül, s hogy Báthory nem akarja beleártani magát eleve elvesztett ügyükbe, hanem inkább arról akarja meggyőzni őket, hogy az effélék megtárgyalására most sem idő, sem alkalom nincs, ugyanakkor pedig azt tapasztalták, hogy Bocskai készebbnek és az új dolgok iránt hajlamosabbnak mutatkozik, végül is egész mozgalmuk fejévé őt választották meg. Én ekkor enyéim tanácsára úgy véltem, hogy az lesz a leghelyesebb, ha nyomban Kassára megyek, és ott várom meg a Felségedtől jövő segítséget s parancsokat. Éppen ezért megbízólevéllel előre küldöttem Rottwitz kapitányt Lassotához 38 , további a Szepesi Kamarához 39 , valamint Kassa város tanácsához, azzal, hogy ha semmiféle más módon nem ér el semmit, ígérjen nekik valamiféle hitük szerinti templomot. Én a maradék sereggel követem őt. A kassaiak azt válaszolták neki, hogy ők ugyan készek arra, hogy őfelsége szolgálatában akár meg is haljanak, de nem hajlandók sem engem, sem katonáimat beengedni, nehogy a bennünket üldöző hajdúktól bármilyen pusztítást kelljen elszenvedniük. Innen ezért kénytelen voltam tovább menni. Szepes várába vonultam. 178
