A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Természettudomány - Fintha István–Aradi Csaba: A debreceni Nagyerdő madárvilága

6. Fenyvesek Az erdőterület 3%-át adják. A fenyőhöz ragaszkodó fajok főként átvonulok (királyka, keresztcsőrű, fenyvescinege), de a fészkelők száma is kevés (zöldike, lappantyú). Nagyobb jelentősége van e típusnak télen, amikor az időjárási viszontagságok elől ide sok madár gyűl össze. (Ilyenkor látni nagyobb tömegű balkáni gerle csapatokat, sok éjszakázó vetési varját. A legyengült, vagy elhullott madarak ölyveket csalnak ide.) A téli táplálkozási közösség legfontosabb fajai a királykák, cinegék és az őszapó. 7. Szegélybozótosok Körülveszik az egész erdőt, kétoldalról szegélyezik a rajta észak-déli irányban áthaladó pallagi utat. A tövisszúró gébics és karvalyposzáta legfontosabb élőhelyei ezek. Többnyire Crataegus és Prunus spinosa adja állományukat, melyek ősztől tavaszig termésükkel táplálékot, tüskés, ágas-bogas szövedékükkel búvóhelyet nyújtanak sok fajnak. 8. Irtások, új telepítések Területük fészkelőlehetőséget alig biztosít, ellenben szélükön emelkedő magas fák a vártamadarak leshelyei (gébicsek, szalakóta). Az elgyomosodó részeken szórványosan fészkel néhány faj (sármány, fogoly). Valamennyi állománytípus bemutatásával kicsit rávilágítottunk az erdő hosszú idő alatt lejátszódó átalakulásának menetére is. Mint látjuk, tudomásul kell vennünk az ősi gyöngyvirágos tölgyesek eltűnését, mely folyamat napjainkban fejeződik be. E maradványerdők helyét egy tervszerű erdőgazdálkodással létrehozott kultúrtáj foglalja el. A fejlődés során megváltozó ökológiai viszonyokkal párhuzamosan megváltoznak a cönológiai kapcsolatok is. Az emberi tevékenységet nem tűrő madarakat felváltja egy olyan madáregyüttes, melyben a különféle speciesek tömege helyett kevés faj nagy egyedszáma lép előtérbe. (4. kép.) IV. A Nagyerdő madárvilágát vizsgálva, igen lényeges annak a folyamatos változásnak a feltárása, ami napjainkban is tart, meghatározója a jelenlegi kép kialakulásának, de rámutat a további változás irányára is. Már régebbi irodalmi adatokban találunk utalásokat bizonyos változásokra (11, 35, 45, 46, 47, 54, 55, 76, 77), néhány faj eltűnésére, illetve mások megjelenésére, de ezek okát nem keresték. Ha a Nagyerdő madáréletének pontos jellemzését akarjuk adni, feltétlenül foglalkoznunk kell ezekkel az okokkal, s ez okok közvetlen és közvetett hatásmódjával. Tekintsük át röviden a fejlődés folyamatát, a Nagyerdő avifaunájának régebbi képét összevetve a maival. Nagy Jenő, összefoglaló munkájában (45) 68 fészkelő fajról tesz említést. Bár azóta több madár költését sikerült bizonyítani, az utolsó tíz év során 13